Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - Kulcsár Ferenc: Mint kísértet, Nehéz üzenet, Milyen szomorú, milyen versek (versek)
KULCSÁR FERENC Mint kísértet Figyelem az árnyamat a falon; fatörzsnyi kezem, falomb-nagy fejem dolgozik, termel s mint gyertyaláng a szélben, ingadozik az időben. Fejemben bor és ág-bog történelem, Fanyűvő Jánosként tördelem fegyvernek a fákat, riasztom róluk sas-apámat — de a fészkét nem lelem a falon, a történelemben míg ingadozom. Csak lesem az árnyamat: mint kísértet munkál s lebeg a vers felett... Mindezt így kell hagynom. Ha így igaz — nyers lehet. Ha egyszer támadna csak másolni verseid kedvem, ágostoni vagy újabb öltözetben szavaidra szavaznék legelőbb, nyelvedre, melyben fú a szél, gallyat roppant, fűvel beszél, sziklák között dadog, zenél, amint a szép, elhíresült magyar szonátái — hold-, mars-, vénusz-, földdarabok szállanak és csattogatnak nagyot, s fölriadnak a madarak a kelő napban — szívem alatt. De addig önnön versemet küldöm e körből. Csak ezt lehet. Milyen szomorú, milyen versek Milyen szomorú, barna esetek. Estélyek, esték, esők — essetek. Hulljatok, hulljatok Y* hajára. Essetek, essetek fölemelt arcára. Milyen szomorú, milyen versek. Menekülnek — nem, nem, nem alhatom. Fölriadok, föltartott kézzel a falnak. S a versek halnak, halnak, halnak. * A két karját égre emelő ember Nehéz üzenet
