Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - Kövesdi János: Tisztítótűz (regényrészlet)

szed a kést — mondtam bizakodva. — Ide a párnám alá. — Letette. — Miért olyan fontos neked, hogy elmenj? — Megvan rá az okom, de te sohasem hallgatsz meg engem. Elmondom. — Meghallgattam. Eltöprengtem érvein. És — igazat adtam neki. (A feleségem felriadt. — Kivel beszélgettél? — kérdezte.

— Csak az ... egyik hősöm látogatott meg. — Kicsoda? — Bokros ... Tudod, az a konok parasztfiú, a regényemből. — Éjszaka? — Tudod ... de már vissza is feküdt és nem szólt többet. Reggel ágyazás közben megtalálta a nagykést a fejem alatt. — Minek volt neked ez a kés éjszaka? — kérdezte. Hebegtem- habogtam. Az álmomat is el kellett neki mondanom. Egy hétig lefekvés előtt mindig gyanakvó pillantást vetett rám, és éjszakánként nyugtalanul aludt. Máig sem tudom, miként került párnám alá a kés. Pedig nem vagyok holdkóros. Talán Zsolti...) Becsültem Bokrost, hogy nem hagyta saiját igazát és hálás voltam neki, amiért rádöbbentett: az író nem lehet zsarnok a hőseivel szemben. Más szóval: az író nem vehet erőszakot a figuráin. A továbbiakban szabad mozgást és nagyobb önállóságot adtam Bokrosnak, tekintettel voltam érzelmeire, vágyaira, s ha valamilyen ésszerű ötlettel állt elő, elfogadtam azt. Azután már soha nem éreztettem vele, hogy én vagyok az isten. És Bokros a gondolkodás és a tettek szabadságának televényében olyan erős, egészséges, élet- és küzdőképes alakká fejlődött, hogy kedvenc figurám lett, egész bensőm ujjong a gyönyörűségtől, ha eszembe jut.

Töthpál Gyula: Móricz bácsi Kisgéresről