Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Veres Jánossal)
vlszolygok az egyének, nemzedékek és stílusirányzatok szerinti felszabdalástól, illetve az önbeskatulyázástól. Az ilyesmi oda vezet, hogy bizonyos csoportok egyeduralomra törnek más csoportok rovására, és megfordítva. Szerintem a csehszlovákiai magyar lírát — Páskándi szavaival élve — egyetlen orkeszternek kell tekinteni: a hangszerek kiegészítik egymást, vagy átveszik, fejlesztik a dallamot. Nekem Dénes és Varga Imre, Cse- lényi és Ozsvald, Kulcsár Feri és Török versei egyformán kedvesek és fontosak. Az orkeszterben a nagykürtnek, a brácsának és a fuvolának egyaránt megvan a maga szerepe, feladata. így válik gazdagon ámyalttá az irodalmunk. S örvendetes az is, hogy az utánpótlás hiányától sem kell tartanunk. • Jó lenne, ha a szépprózánkról és a kritikaírásunkról is ejtenénk néhány szót... — Prózánk helyzetét illetően nincs határozott álláspontom, alaposan át kellene gondolnom ehhez az adott helyzetet. Kétségtelen, hogy itt is vannak jó eredményeink. Bár változatlanul a Nagy Lajos-féle szikár realizmus híve vagyok, a lélekelemző s a líra felé hajló próza létjogát is elismerem. Kár, hogy az újebb prózai művekben ritkán találkozom olyan megkapó helyi színekkel és ízekkel, amilyenek Mács József palóc környezetben játszódó történeteit jellemzik. A kritiikaírásunkban mintha zűrzavar uralkodna. Pedig vannak tehetséges kritikusaink (Koncsol, Zalabai, Mészáros László, Szeberényi stb.), akik tartósan felzárkózhatnának Turczel Lajosék mellé. Ügy vélem, szakmai tanácskozásokat kellene rendezni a kritikaírás kérdőjeleiről. Egyébként, ha én kritikus volnék, mindenkor Fábry szerető szigorúságát választanám alapelvemül. 9 Az Irodalmi Szemlében megjelent visszaemlékezésedben szeretettel szólsz Fábry Zoltánról. Vele az újtátrajiiredi szanatóriumban ismerkedtél meg, s kényszerű együtt- létetek idején szoros kapcsolat alakult ki közietek, ami nagyban meghatározta költői indulásodat. Az írásban megemlíted, hogy együttléteitek leírása külön munkába illene. Előzzük meg néhány gondolat- és emléktöredék erejéig ezt a megírásra váró munkát... — Eddig még nem mondtam el sehol, hogy a szanatóriumban valójában miért is beszélgettünk oly keveset irodalomról, művészetről. Mindketten fülig szerelmesek voltunk ugyanis. Én egy brünni morva lányba bolondultam bele, Fábryt meg egy Lónika nevű lányhoz fűzte plátói szerelem. Mindezt csak adaléknak szánom Fábry teljesebb emberi arcképéhez. A lány rendkívül művelt, aranyos, kedves és szerény, szóval külcsínre és belbecsre nézve egyaránt nagyon értékes nő volt. Tökéletesen beszélt magyarul, szlovákul és németül. Fábry nagyon sokat kaphatott tőle, mivel minden szabad idejét ez a lány kötötte le. Igaz, később is találkozgattunk Fábryval, de rendszerint néhány perc múlva már súgott a fülünk, az enyém jobbra, az övé balra, s így képtelenek voltunk komolyabb dolgokban elmélyedni. Emberként egyébként a mérhetetlen tisztaság jellemezte őt. A becsületesség és az emberi tisztaság testesült meg benne. Még a legköznapibb helyzetekben is szinte mániákusan ragaszkodott az igazsághoz, s apró dolgokban sem állt hazugságra a szája. Egy alkalommal igen rosszul állt a szénám. Lefogytam ötvennégy kilóra, ami az én 190 centis magasságomhoz viszonyítva majdnem mínusz negyven kilót jelent. És féltem, szörnyen féltem, hogy meg fogok halni. Minden havertól!, aki benézett hozzám, vigasztalást várva kérdezgettem, hogy ugye, nem nézek ki nagyon rosszul? Persze, mindenkitől egyforma választ kaptam: ugyan, dehogy nézel ki rosszul, hol vagy te még attól! És nekem jólesett hallanom megnyugtató, kegyes kis hazugságaikat. Fábryt, amikor egy este bejött hozzám, szintén faggatni kezdtem. Ö rámplllantott, s így szólt: „Nem, maga valóban nagyon rosszul néz ki.” Pedig az ilyen helyzetekben rajta kívül mindenki más megbocsátható hazugságra adta volna magát. 0 Miután elkerültél a szanatóriumból, találkoztál még vele? — Igen, kétszer is. Egyszer, még ötvenhétben, Cselényivel Stószon kerestük föl Fábryt. Annak a családnak a kertjében üldögélt, ahová ebédelni járt, és épp egy német könyvet olvasgatott. Nagyon megörülhetett nekünk, mert áthívott bennünket a házába és nála beszélgettünk vagy másfél órát. Több időnk nem volt, indulnunk kellett vissza. Később a Tátrában találkoztunk újra. Fábry akkor is ott volt, én ellenőrző vizsgálatra utaztam föl. A vendégszobák mind foglaltak voltak, s nekem nem volt hol aludnom. Mikor Fábry megtudta, milyen helyzetben vagyok, fölajánlotta, hogy a szobájában lévő üres díványon elalhatok. így is történt. A dívány olyan rövid volt, hogy félig lelógott a lábam. Reggel beszélgettünk még egy keveset, mert igyekeznem kellett
