Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom

gyan áll a mégis csak letagadhatatlan magyarság, tehát elsősorban a parasztság és a zsellérség a szocializmussal szemben — Írja Illyés. — Ilyen értelemben vett magyar vonatkozású szocialista irodalomról alig beszélhetünk. Pozsonyban most megalakult egy kiadóvállalat, mely az őszi piacra egyszerre négy szocialista, vagy legalább a szocializmus felé hajló magyar regényt bocsátott ki. A négy könyv közül az első s mintegy iránymutató, Barta Lajos regénye. — Parasztregény.” Fábryhoz és Zelkhez hasonlóan Illyés is foglalkozott a regény problematikusnak látott vonatkozásával: azzal, hogy Barta tragédiának ábrázolja a parasztságnak a kapitalizmus hatására beálló elproletarizálódását, pedig az perspektivikusan, a gazdasági-társadalmi fejlődés szemszögéből pozitív stádiumnak tekinthető. Illyés ezt a dilemmát a szovjet kollektivizálásra való utalással oldja fel: „Pesszimista ez a regény, annyira komor, vigasztalan és reménytelen, hogy szinte kétségbeesés fogja el az embert elolvasása után. Barta tudja, hogy a gyár megöli a parasztság minden faji értékét, érdekességét; fájlalja, szörnyűnek tartja ezt, könyvében a gyárkémény úgy tűnik fel, mint egy könyörtelen isten baljóslatú ujja, de mégis erre sodortatja (néha kissé erőszakolva) valamennyi alakját. A szocializmus szerint ez elkerülhetetlen út. Lássuk közelebbről ezt a problémát. Barta regényével kapcsolatban helye van, hogy foglalkozzunk vele, ez a probléma a hőse az egész regénynek ... A parasztság elproletarizálódásának tragikus, de a történelmi fejlődés szempontjából mégis kívánatos szükségszerűségét az orosz szocialisták terjesztették el annak idején a néppárti narodnikiek tolsztojánus parasztistenítő ... programjának ellensúlyozására. Az akkori orosz szocialisták csak az ipari munkást vették igazán munkásszámba, előttük a gyári proletárság volt a jövendő letéteményese, szükségszerűnek látták, hogy ez a tábor minél jobban szaporodjon. Nos, éppen Oroszország adta és adja a példát, hogy a prole- tarizálódás nem is olyan nagy történelmi szükség. A földtelen, félnincstelen parasztság egyetlen útja nem a gyárakon át vezet a jövendő felé.” (Nyugat, 1928. évf. II. kf 693. o.)

Mécs Lászlót Illyés a Katolikus költészet című nagy felmérő tanulmányában (Nyugat, 1933. évf. I. k. 422—430. o.) keményen megbírálta. „Jellegzetesen pap ő is, de a hangos szónokok fajtájából —• állapította meg. — Versei gátlástalanul ömlenek, és neki éppen ez a fogyatkozása. 0 az, akire igazán áll, hogy a kevesebb több lett volna. De hírnevet éppen bőbeszédűségével hódít. Versei tarka áradásában helyet kap, ami csak közönségnek tetszhet. Ezek a versek gyűjtőhelyei mindannak, ami a háború előtti nemzedék költészetéből a közönségbe átszlvárgott, ami abban másodlagosság és külsőség volt; a modor, a cifraság, a prófécia, az olcsóbb fajta szimbólum, a romantikusoktól vett, akik még válóban politizáltak, és volt is szavuk a politikában. Mindehhez még az expresszionisták tulajdonságaiból is járul valami, az állítólagos modern társadalomszemlélet, ami mellesleg az expresszionistáknál is csak külsőség volt. Mécs az elsajátításban roppant eleven szemű költő, sajnos; nem a lényeget sajátítja el.”

Egri 1928-ban kiadott regényében (Főikéi a nap} Illyés igen pozitívan értékeli a szociális érzékenységet és a háborúellenességet -* „Egri Viktorban a művészi morállal egyenlő erősségű a szociális morál, hogyha nem erősebb”; „A front borzalmairól és a hinterland senyvedő életéről kevesen írtak megrázott) erővel és nagyobb őszinteséggel” —, de rámutat a fiatal író epikai kiegyensúlyozatlanságára is: „Elsősorban nem személyeket, hanem környezetet, atmoszférát fest. Alakjai csak azt művelhették, ami ennek az atmoszférának megelevenítéséhez szükséges. S ha áz a metódus magával is hozza a maga elkerülhetetlen hibáit, főleg ott, ahol lélektanról van szó (Egri a megérzékel- tetés helyett egyszerűen bejelenti a lelki változásokat: »Mártonban kettétört