Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: Délvidéki posta (elbeszélés)
tönkretette a sárga lámpákat, a kocsirúdat, a bakot, az elülső alvázat és a kis kabint, ahonnan a hajtó télen és ítéletidőben irányítja a postakocsit. A kocsi körül három ember sürgölődött: Bodnár, Fodor, a lakatos és inasa, Köteles. Észrevétlenül belopakodott az udvarra és leült az eresz alatti padra. Fodor és inasa fémrudat darabolt, Bodnár az új első kerekek mellett állt és kíváncsian méregette az oxigénpalackos kárét, a bőrkesztyűket és a deszkarámába foglalt apró sötétüveget. Valahol az istállóban rádió szólt. Az elpusztult lovak nem voltak ott, a vágóhídon darabolták már őket. A postás az udvar közepe felé fordult. Amikor Ján megpillantotta rosszat sejtető, összevert és fölpuffadt arcát, beragasztott homlokát, megijedt tőle. Zsiga derékig meztelen volt, bricsesznadrágban és csizmában, dagadt és tönkrevert vállát denaturált szeszbe mártott ronggyal törülgette. Jobb kezét vastag kötés borította, mintha csuklótól könyökig megégett volna. Vállának törülgetése közben szitkozódott és véreres szemeit forgatta. Örült annak, hogy nem szólalt meg. Bodnár és Fodor nem beszéltek, az inassal üzen gettek egymásnak. Ugyanis mindkettőjüknek Fodorné tetszett. Nem volt nő, akit a testes, öregedő kovácsra emlékeztető lovaspostás ne jutttatott volna a pletyka szájára. Az udvarlásból nem csinált nagy ügyet, ajánlatait olyan érthetően és tárgyilagosan adta elő, hogy attól csak az ő molnárnéja nem rémült meg. Lányokat ijesztgettek vele, a férjekkel és lányos apákkal állandóan bonyodalmai voltak, de ahogy mondta, nem tehetett róla. Büszke volt rá, amikor megfenyegették, legyintett, s nehézkésen elvigyorodott. Amit megkívát, elvette. Csak a gyógyszerésznőke1: nem állhatta, nem tudni, miért. Talán az orvosságok szagát s a patika steril tisztaságát, sajátos besavanyodottságát nem bírta, vagy a seftelés és az egyetem között mozgó üzletelés furcsa mivoltát. Fodor lassan és szívesen dolgozott. Az inasa gyorsan mozgott, mert utálta a vasfűré- szelést, nem volt még elég erős ahhoz, hogy ilyen munka lázba hozza. Ján a veszekedő emberek között rosszul érezte magát, irtózott a kiabálástól, butító- nak, illetlennek tartotta. Ott is hagyta volna őket, csakhogy még nem tudta, amit meg akar tudni. Az istaállóból rádió hangja hallatszott. Nem ment a fejébe, mit keres az istállóban ilyen bonyolult, szép készülék, kínozta a gondolat, megalázónak tartotta az egészet. — Ml van? — mordult rá Bodnár, amikor meglátta. Nem szólalt meg, úgy látta jobbnak. Bodnár feléje tartott, mérgesen kiköpött, és a kezét dörzsölgette. A karja barna volt,, zsibbadt, a tetoválást eltakarta a kötés. — Bejöttél? Komoly arccal bólintott. A postással nem viccelődött soha, mások vidámsága Bodnárban durvaságot, erőszakot váltott ki. Sértődékeny volt, ha ezt az ember nem vette rögtön észre, ráfizetett. Amikor meglendült a keze és gyakorlott mozdulattal a feje búbjára csapott, akkor már késő volt elnyerni jóindulatát. Ha valaki elnevette magát, dühbe gurult; a legkisebb ellenállás is megvadította. Leült a padra, s ez rögtön meghajolt alatta. Ján a deszka szélébe kapaszkodott, nehogy középre csússzon s az izzadt, fertőtlenítőtől, dohánytól és alkoholtól bűzlő testhez súrlódjon. Bodnár fújtatott. — Haragszol még? — kérdezte ellenségesen. — Nem — válaszolta a lehető legkomolyabban. — Ne félj, én mindenkit letolok. Ján nem vágott sértődött arcot, de alázatosat sem. Ha a postás valakit megsértett, a sértett alázatosságát ő a bűn igazolásának tekintette, sosem a Jóakarat megnyilvánulásának. Ha valaki hízelgett előtte, máris azzal gyanúsította, hogy valami rosszat tett a háta mögött. — Ha megbocsátasz nekem, nagy ember vagy. Olyan, mint én. Ilyen leszel. Gyakran mondogatta ezt. Néhány napja is, amikor elzavarta őt az udvarról. Részegen tért vissza útjáról, valami ringyóval hevert a szénában, a postakocsiból zsákkal a fején vitte ki a részeg nőt, mint valami boszorkányt. — Már megtetted? — Igen, nekünk nem szabad idős emberekre haragudnunk. — Jól van — dörmögte nyersen. — Nagy ember leszel. Csak az bocsát meg, aki nagy.
