Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - KRITIKA - Zalabai Zsigmond: Duna-táji parabola

elítélendő is. Rájönnek, hogy nyelvre és fajra való tekintet nélkül „ugyanaz a hős kellene mindenkinek. Egyetlen hős az egész világnak.”

Kerülik hát, hogy kapcsolatuk győztes és legyőzött viszonyává fajuljon. Nem taszítja le egyik a másikát a várfokról. Képtelenek az erőszakra — együtt és önként ugranak a mélybe.

A Szelim és Demeter, illetve a tömeg (a törökök és magyarok) által képviselt magatartás és eszmeiség a darab záró részében rendeződik oppozícióvá. A tematikai kontraszt nem a nemzeti különbözőség tudatát emeli ki, ellenkezőleg: az egészséges, illetve káros történelemszemléletet különíti el élesen egymástól. Demeter is, Szelim is azt tapasztalja, hogy népének nemzeti gondolkodása sémákba merevedett, előítéletektől terhelt, s hogy a békekötés ellenére is a múlthoz igazodik, nem pedig a történelem teljes dimenzióihoz, mindahhoz, „ami volt, van, lesz és ami lehetséges”. Ez a fajta gondolkodás a nemzeti öntudatnak ellentéteként, nem pedig párjaként értelmezi a nemzetköziséget; a megkötött békét sem a szabadság békessége jellemzi tehát, hanem afféle módosult, burkolt „csendes viszálykodás”.

Demeter is, Szelim is meghasonlik hát a maga környezetével, s kivonul belőle. Távolodnak egy avulásra ítélt tudatformától, hogy közeledjenek egymáshoz, s az egykori csatatérre, e Duna-tájnyivá tágult várfokra visszatérve, kössenek olyan békét, melyben „a szerepeket egyenlően, igazságosan cserélik: kicsik és nagyok”. Hogy a várfokra kivonulva, közösségükből kiválva csak különbékét kötnek? Kétségtelen. De míg az ideü (a nemzetköziség eszménye) és a társadalmi tudat között — az utóbbi lassúbb fej lődése okán — az összhang nem tökéletes, a Demeter- és Szelim-féle egyéni békekö tések sokasodása segíti elő, hogy a nemzetek között is megszülessen a megbékélés. Az általános és teljes. Ama majdani.

Nagy József: Elesett Pozsony előtt, PVC metszet, 1975