Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - DOKUMENTUMOK - Szuchy M. Emil: Fábry Zoltán levelei orvosbarátjához

dik, inkább aggódik és megállapít. És éppen akkor talál megértő és hűséges barátra és levelező-partnerre Horny Gyulában, amikor már nagybeteg és amikor már csak egyetlen vágy fűti, hogy megírt műveit mielőbb közkinccsé tehesse. Ki volt Horny Gyula? Egyik kezelőorvosa, a mátraiaki szanatórium egykori főorvosa. S miről szólnak ezek a levelek? Természetesen mindkettőjükről. Fábry Zoltán életének apróbb-nagyobb változásairól számolnak be egyre bizalmasabban. Mindennapi foglalatosságairól tudósítanak, és ha olvasni tudunk a sorok között, megsejtjük rejtett gondolatait, lelkiállapotát, sőt az adott kor jellemző vonásait is nyomon követhetjük. Sokatmondóak azok a sorok, amikor diagnosztizál, amikor orvos barátjának — aki maga is nagybeteg — jó egészséget kíván, vigasztalja őt, aggódik érte. -Szinte mindegyik válaszlevelében hallatja aggódó szavát és várja Horny (Holtzmann) Gyula válaszait, kimerítő beszámolóit, amelyekből arra következtethet, hogy barátjának idegbaja egyre súlyosabbá válik.

Horny Gyula élete tragikusan végződött. Felesége halála után egy évvel az öngyilkosságot választja: 1975 májusában megmérgezte magát. Fábry leveleit 1974. augusztus 10-én adta át megőrzésre Bihari Mihálynak, akinek jóvoltából itt közzétehetem.

Szuchy M. Emil Štós, 959. XI. 18.

Kedves Jó Doktorom,

harminchat év múlva találkozni valakivel, szólni valakihez: sokszor feloldhatatlan idegenséget jelent. Amikor levelét elolvastam: Holzmann doktor szólt hozzám, akit én nem felejtettem el: neki köszönhettem akkor régen, hogy még két hétig maradhattam a matlárházi szanatóriumban — ingyen. És most még többel ajándékozott: meglátott és megismert — köszönettel.

Végtelenül, meghatottan örültem levelének, annak, hogy adhattam valamit én is, és hogy azt Önnek adhattam, és hogy ezzel újra visszaajándékozott. Ilyenkor tudja meg az ember, hogy nem élt hiában, hogy van értelme életének, mert van olvasója, és hogy az olvasó a régi Holzmann doktor.

Kétszeresen örültem sorainak, mert életem egy nagyon csúnya órájában érkezett, amikor tudomást szereztem arról, hogy úgylátszik felsőbb utasításra — támadás indul ellenem, a „vox humana” miatt, tehát az általam szuggerált emberségi elkötelezettség, a szellemerkölcs ellen. Szomorú dolgok ezek.

E napokban elküldöm majd a két év előtt megjelent könyvemet, a „Hidak és ár- kok”-at, ezt kedves kötelességemnek tartom. (Tavaly i Gondolat igaza és a Béke igazá ból szlovák nyelvű válogatás jelent meg „Pravda myšlienky a mieru" címen)

Hogy az orvosnak is mondjak valamit: a tüdővel rendben vagyok. (Tbc. fibran). 1951—52-ben 10 hónapig voltam az Ojfüredi Panzióban, 1955-ben 4 hónapig. Azóta semmi rosszabodás. Sajnos a szív! Stenocordia vera. Viszont a holland Varolastine-injek- ciók az orvosok szerint nálam csodákat műveltek.

Élek egyedül, mint a „stószi remete” 6000 könyvem között. A mellékelt két fényképen (tavaly készült) küldöm magamat és egy könyvtárrészletet.

Szeretettel köszöntöm: Fábry Zoltán

Stós, 960. I. 24.

Kedves Barátom,

bocsánatodat kérem, hogy kedves Karácsonyi leveledre nem válaszoltam és nem köszöntem meg. Megérkezett szépen rendben. De én épp az ünnepek után nem a legjobban voltam (újév reggelén volt egy kisebb rohamom is), aztán hol befogott egészen a munka, hol nyűgösködtem. Épp holnap megyek be Kassára vizsgálatra.

Kár hogy olyan messze vagyunk egymástól. Én 956 óta nemigen utazgatok. A legmesszebb cél, ahová elérek: Szliács. — Én persze nagy örömmel üdvözlöm a Holtzmann—Fábry találkozót és remélem, hogy tavasszal, vagy nyáron útban ejtheted Stószt.