Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Turczel Lajossal)
őrző antológiák. Nálunk azonban ezek az antológiák sem váltották egymást olyan szaporán, amint kívánatos lett volna. Érzésem szerint ezzel épp egy-egy irodalmi jelenség, egy-egy fejlődési szakasz idejében való társadalmi ellenőrzése, megmérettetése maradt el... — A mi irodalmunkban három antológiatípust tartok igen fontosnak. Az egyik a pályakezdő fiatalok bemutatásának, indításának ügyét szolgálja. E téren nincsenek is nagyobb adósságaink, hiszen már több ilyen gyűjteményt Jelenítettünk meg. A második antológiatípusba a hagyomány-éltető, tehát az irodalmi hagyományainkból válogató gyűjteményeket sorolnám. Ilyen célt szolgált az 1968-ben megjelent Örökség, amely a két háború közti novellairodalmunk legjavát, érdekesebb Jelenségeit fogja egybe, vagy Az éhség legendája, amely a szlovenszkói magyar valóságirodalomból válogat. Szükségünk lenne még az első szakaszt bemutató lírai antológiára, de elgondolkodhatnánk azon is, hogy egy kötetben a két háború közti drámairodalmi termésünk legjavát is kiadjuk. Azt hiszem, hogy Sebesi Ernő, Sándor Imre vagy Lányi Menyhért drámáiból ki lehetne választani egy-egy megfelelő alkotást. Az elmúlt években többször fölvetettem már azt Is, hogy a korszerű dramaturgia szempontjából először a színpadon vizsgáljuk meg egy-egy drámai mű teherbírását, s itt a Magyar Területi Színháznak vannak mulasztásai. A harmadik antológiatípusba a felmérő, egy-egy fejlődési szakaszt áttekintő, ellenőrző gyűjtemények tartoznának. Ilyen lett volna a már említett, félresikerült Szlovákiai magyar elbeszélők, s a szintén eléggé sikerületlen Szélkiáltó. Remélem, hogy nemsokára megszületik a harmadvirágzás költői tér mését átfogó versgyűjtemény, amely fontos és példamutató küldetést teljesíthet. Egyrészt a te szavaiddal szólva, elősegítheti költészetünk társadalmi ellenőrzését, másrészt meg lehetőséget adhat a ma már többször szóbanforgó értékhierarchia megteremtéséhez. • Páskándi Géza egyik esszéjében a „kisebbségi” líra fokozott nemzetköziségéről beszél. — Ha Jól emlékszem, Páskándi a „kisebbségi” líra fokozott nemzetköziségét a nemzetiségi létből adódó híd-szerepből, a kettős kötöttségből vezette le. Filozófiai töltésű esszéje abból a tényből indult ki, hogy a híd-szerep már önmagában internacionalista képződmény. Mostani beszélgetésünk folyamán hasonló konklúzióhoz jutottam én is. amikor a híd-szerepet a nemzetiségi élet internacionalista pluszának neveztem. • A Vetés-csoport jelentkezésével és első eredményeivel egyidejűleg többen a csehszlovákiai magyar irodalom negyedvirágzásáról kezdtek beszélni. Indokoltnak vagy indokolatlannak tartja-e velük kapcsolatban a negyedvirágzás emlegetést? — Én most, tőled hallok először erről az elnevezésről, amelyet tekintettel arra, hogy a névadó Fábry az első-, másod- és ''harmadvirágzást történelmileg elhatárolt korszakokra alkalmazta — nem tartok indokoltnak. Más lapra tartozik az, hogy a Vetéscsoport tagjai valóban sok újat hoztak a költészetünkbe és novellisztikánkba. Persze, a kezdeti műveikben kissé már anakronisztikusan hatott a sok szertelenség. Én inkább mostani tisztulásukat, „klasszicizálódásukat” kísérem megértő és várakozó figyelemmel. ® Fábry megfogalmazása szerint „a csehszlovákiai magyar irodalmat minden más hatást messze felülmúlóan, egy életet eldöntően és kísérőn: Ady Endre indította.” Mi tette lehetővé (sőt szükségszerűvé], hogy az épp csak megszülető szlovenszkói magyar irodalom csaknem teljes egészében Adyra épült, Adyhoz kötődött? — Az Idézett kijelentés egyike Fábry gyakori Ady-abszolutizálásainak. De a költői túlzás, nagyítás ellenére is valós jelenséget fejez ki. Ady valóban rendkívül erős hatással volt induló irodalmunkra. E hatása hosszú ideig érvényesült, még a harmadvirágzás kezdeti szakaszába is átnyúlt. A fő oka az volt, hogy 1918 után — a kapitalista Csehszlovákiában is — aktuálisak maradtak azok a társadalmi kérdések, melyek a költő és publicista Adyt foglalkoztatták. Persze, közrejátszott benne az is, hogy induló irodalmunk — a magyarországi könyvek behozatali tilalma, a cseh és szlovák nyelv ismeretének hiánya miatt — eléggé el volt zárva az új irodalmi hatásoktól, és az avantgardista törekvéseknek, melyeket egyébként olyan jelentős költők képviseltek, mint Forbáth Imre és Földes Sándor, nálunk nem volt bázisa. Ilyképp csak az utolsó nagy hatás érvényesülhetett, ami kétségtelenül Adyé volt. Adyban gondolkoztak a nálunk tartósabban működő és ható emigráns írók is, Barta Lajos, Ignotus és Simándy Pál. Ady hatását, népszerűségét aztán az is jelentősen növelte, hogy a „szlovenszkói küldetés” értelmében a nagy költő haladó örökségét meg kellett védeni a hivatalos
