Irodalmi Szemle, 1977
1977/6
ellentétben — mintha kevesebb fórumhoz jutnának, lapjainkban és könyvkiadásunkban egyaránt. Gondolok itt a tudatos, következetes szerepeltetésükre, munkáiknak átgondolt, hozzáértő, folyamatos közlésére és értékelésére — a jelenlét-tudat ébrentartására. Segíthetnének ebben a rögtönzött kiállítások különböző szerkesztőségekben — ahol naponta sok-sok ember fordul meg —, találkozók, amelyeken a kiállított képek jó levegőjében költők olvasnák föl verseiket, s a jelenlevő festők, grafikusok, irodalmárok, kritikusok véleményt mondanának, vitatkozhatnának, csiszolva és csiszolódva, tudatos alkotómunkára serkentve egymást. Hogy mindez mennyire kellene — a sok éve hiányolt kritikai, művészeti lapot nem is említve — a szerkesztő is tanúsíthatja. Számunkban fiatal írók és költők művei mellé a fiatal képzőművészek munkáit kívántuk fölsorakoztatni. Hogy ez kissé hiányos lett, az nemcsak a szerkesztőn múlott, hanem azokon a fiatal festőkön és grafikusokon is, akik a kért anyagot — éppen az áldatlan helyzet szülte önbizalom hiányából, félénkségből, bizalmatlanságból — nem küldték el lapunknak. Az összkép még így is vonzó és megnyerő, változatos és színes — bizonysága egy életerős, fiatal képzőművész-nemzedéknek. Egy kicsit tehát példa és biztatás, s nem utolsósorban figyelmeztetés is: az egymás iránti nagyobb bizalom és állandósított érdeklődés erőnket megsokszorozhatná és egységünket erősítené. Kulcsár Ferenc
