Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Új könyvek a Korunkról
IFTKMSTEILCQ) Üj könyvek a Korunkról A két világháború közti kitűnő marxista világnézeti és irodalmi íolyóirathoz, az erdélyi Korunkhoz (1926—1940) bennünket csehszlovákiai magyarokat szoros szálak fűznek. A folyóirat létét a szerkesztői bizonyos mértékig a csehszlovákiai magyar olvasókra alapozták, akiknek beszervezésén előbb Fábry Zoltán, majd Sándor László fáradozott. A főmunkatársként és szlovákiai szerkesztőként működő Fábry számára a Korunk az egyik legfontosabb publikációs lehetőséget Jelentette. Ugyanezt mondhatjuk még számos haladó írónkról és publicistánkról, akik Gaál Gábor szerkesztése idején (1929—1940) sűrűn szerepeltek a Korunk hasábjain. „Vendégjogon ez a szemle lett a szállásunk, erősségünk és egyik fontos vagyontételünk — írja a csehszlovákiai magyar progresszió nevében a visszaemlékező Fábry Zoltán. — A Sarlósokat a Korunk segítette a helyes útra, és így nem véletlen, hogy e fiatalok időálló szociológiai és szociográfiai jelentkezései itt és innen figyeltették fel az egész magyar szelleméletet... A Korunk legfőbb érdeme a munkásírók és parasztírók felfedezése és felmutatása volt. Szlovákia e téren jelentős hányaddal szerepelt. Sellyei József, Dömötör Teréz, Há- ber Zotán, ki nem hatódik meg az emlékezéstől?” (Hidak és árkok, 112. o.). A mondottak után érthetővé válik, hogy mi élénk figyelemmel tekintünk azokra a kiadványokra, amelyek a Korunkkal elemző módon foglalkoznak (Tóth Sándor: G. G. — Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőiéről. Bukarest 1971), vagy amelyek a folyóirat anyagából hoznak válogatást (Korunk költészete. Bukarest 1967). 1976-ban, a Korunk indulásának ötvenedik évfordulója idején, ezeknek a könyveknek a száma kettővel megszaporodott: a kolozsvári Dacia Kiadó Balogh Edgártól monográfiát adott ki, a budapestti Magvető pedig Tordai Zádor és Tóth Sándor összeállításában dokumentum-kötetet jelentetett meg. I Balogh Edgár kismonográfiája (Itt és most. — Tanulmány a régi Korunkról) a folyóirat ideológiai fejlődésképét rajzolja meg. Négy fejlődési szakaszt különböztet meg és mutat be: a liberális és polgári radikális erőkre támaszkodó, s „intellektuális aggályoskodás”-sal jellemezhető eklektikus kezdő szakaszt (1926—1929); a megtalált marxista ideológia kibontakozásának idejét, melyben a „gyermekbetegségek” még sűrűn és sokszor kirívó módon mutatkoznak meg (1930—1933); a harcos antifasizmussal és népfrontpolitikával való azonosulás időszakát (1934— 1937); a lap utolsó három évét, melyben a már korábban is előtérbe került és fő tendenciává váló „itt és most” magatartás példamutatóan kikristályosodott (1938—1940). A fejlődésnek ez a felosztása nemcsak tetszetős, hanem a gazdag dokumentáció révén meggyőző is. Ugyancsak helytálló Baloghnak az a többszörösen felvetett és dokumentált tétele is, hogy a lap határozott balrafordulásában, szocialistává válásában és „a honiság és maiság” eleveinek termékeny összekapcsolásában és érvényesítésében Gaál Gábor töltötte be a főszerepet. Ez persze nem is lehetett másképp: amikor a helyét tapogatózva kereső lap a nehéz romániai politikai viszonyok között kialakíthatta a szocialista magatartás lehetőségét, akkor a tényleges szerkesztő már Gaál Gábor volt. Korábban közte és a lapalapító Dienes László között nem mutatkozott észrevehetőbb különbség: