Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - DOKUMENTUMOK - Fábry Zoltán: Sebastianus útja elvégeztetett
Fábry Zoltán: Sebastianus útja elvégeztetett Szántó György regénye — Arad, 1924. 1. Mia művészet? „Az igazság utáni abszolút vágy.” A művész élete? „Élettel dokumentálni az igazság keresését.” íme: Szántó György regénye, Szántó György élete. Sebastianus centurio utolsó mindent átfogó, igazoló örök pillanatának magasságába ért mai élet. A végső ponton túlhaladó zengő fénysugár. Sebastianus útja elvégeztetett. Ki érti? Boldog mosoly és megüvegesedett szemek: a „minden elvégeztetett” életté lobban: minden beteljesedett. Sebastianus útja elvégeztetett. Ki hiszi? Kiáltunk, mindnyájan kiáltunk: Sebastian .. . Sebastian elfúlt sikolya: a mi sikolyunk. Mi adjuk a hangot, mi keressük a színt. Mi, akik a végen innen vagyunk és utánanézünk Sebastiannak, mi sikoltunk, mi kérdezünk, mi borzongunk, és bennünk a boldog mosoly kezdő ránca: „mert kell lennie valahol egy helynek, ahol mindenre felelnek” ... „Millió fátyol hullott halkan zizegve és amint elmúltak a gigászok ékszereiben lassan a tüzek, úgy fénylettek fel a fátyolok mögött feleletek színei évezredeken átvilágítva. Sebastianus centurio volt. . . . Abban az időben új örömcsodákat kergettek az emberek, és vágyuk a fájdalom mély örvénytorka elé sodorta őket.” 2. Művészregény? Több. önéletrajz? Több. Több, mert — lényegvetítő, lényegformáló tett: a mával korrespondáló emberirodalom. Mi volt eddig? A festő, mint hálás regényfigura. A művész: az individuális különállás, a keretfeszítés- és a polgári befogottság harca, szatírája és tragikomédiája. Ütközés polgári és művészi mentalitás között. De a harc elmaradt. Az „én” romantikus kollektivitásba mentette magát. Valami hiányzott. A művészregény (és élet] romantikus volta felélte lényegjelentőségét: életbelendülését. Nem lehetett másképp. A művészregény: mint minden más, csak hű tükrözése (és álarca] volt az embertelen, önző haszonéletnek, az élettelen, emberidegen művészetnek. A művészet: mint világvádoló és világvállalkozó emberakarat nem létezett. Hiányzott az aktivitás szuggeszciója. Hiányzott az emberi mentalitás. A próbakő. Az ütközés. — Szántó Györy regénye témakeretben, emberszerepeiben elsősorban még ,,művész”-regény. De már feltehetjük a kérdést: speciál művészregény volta dacára, próbaköve, ütköző és gyújtópontja lehet-e az általános emberi, kreaturális életnek? önéletrajz, regény. Ki veszi észre? Sebestianus: festő, kereső, kutató, forradalmár, és millió ember, millió élet szava hangzik, mert ember, mert kortárs. Sebastianus centurio zsakettben és fehérbetétes lakkcipőben és — proletárok szűz talaja színesedik való életre, „kiknek erős lelke egy új méltó emberi társadalmat és művészetet követel és fog teremni.” Művészeknek való írás és — Sebastianus végső pontjára odatódul az egész mai élet: minden kortárs, aki észrevette a fához kötött centuriot: a művész emberistenséget: „Emberek! Itt van a forradalom, az örök, az igazi forradalom! Itt tajtékzott az örvény, itt hörgött a káosz” ... Végtelen magasságban az emberi szaladgálások felett. Végtelen közel az emberhez. 3. Csodálatos, sodródó, nehézlélegzetű, kevseknek való élet, a kiválasztottak tragikus élete a Szántó Györgyé. Nem vesszük észre az önéletrajz hibáját: a mutogatós „én”-t. Tudjuk: a mutogatás könnyen megy, de tudjuk azt is, hogy a meglátás, az átvétel a fontos: az átütő erő. Tehát: hogy mennyire vonatkoztaja el magától, menynyire a másoké? — A vak Szántó György, kinek kezéből kihullt az ecset: minden
