Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - LÁTÓHATÁR - Hanzadjan, Szero: Szomjas vagyok (elbeszélés)
Tavasz van. Az élet ú] erőtől duzzad, és a termelőföldre veti rövid árnyékát ezer meg ezer körte- és almafa csemete. Felnövekednek és termést hoznak majd Hacsipap meghalt fái helyett. A Loraget völgyében nincs halál. — A régi kert pusztulófélben van — mondta Melik, Hacsipap unokája. — Űj gyümölcsös virul helyette. Letelepedtünk, hátunkat a zöld füvön fekvő fatörzsnek feszítettük. Gyerekkorunkban pásztorkodva, fagyok Idején így bújtunk a fűben heverő ökrökhöz és meleg testükön élesztgettük sovány végtagjainkat. És Hacsipap felsóhajtott felettünk és azt tanácsolta: — Dugjátok a kezeteket a hasa alá, ott melegebb lesz. Melik, Hacsipap leszármazottja, cigarettával a kezében magyaráz: — A Füstölő rétre vizet eresztünk, földet adunk minden fiatalnak, építsenek házat, ültessenek fát, hozzanak menyasszonyt. Életük vége felé járnak az öreg gyümölcsösök a völgykatlanban. A régi falu is. És a búbos kemence is, amelyet valaha Hacsipap épített. A völgyben új lakótelep épült. De nyilván nem lesz elegendő. A Füstölővölgyben szeretne lakni az a katona, aki éppen hogy hazajött 0 tényleges szolgálatból, s az az újonc is, aki még fel sem öltötte az egyenruhát. A legények még rukkolás előtt fát akarnak ültetni a Füstölővölgy éltető földjébe és leányt választani, hogy amíg a szolgálat tart, a fa növekedjen, a leány pedig — várjon. Aztán majd csak felépíti a házat. Kicsiség, csak legyen hová! Mennyire megváltozott itt minden! Az egykori mezítlábas gyerekek sokgyerekes apák lettek és házat építenek. Benépesítik a Füstölővölgyet, boldogan, gondtalanul fognak élni. Az életrevaló, higany-mozgékonyságú siheder a fárasztó munkanap után kitekint a kávéházból a Füstölővölgy felé és azt mormolja: — Adjatok neki vizet, nekem pedig földet, mert megnősülök, és elhagyom ezt a vidéket. A Loraget pedig azt zúgja neki válaszul: — Hová akarsz elmenni, virágom, magzatom? És a Füstölővölgy kérleli: — Ne menj el! Add nekem a kezed melegét! Ne menj! Nézd, erre vezetik a folyó vizét, végeszakad a szomjazásnak. Maradj itt... Ha a pisztráng buja tánc közepette elhagyja a Tatan-hegy alatti rejtekhelyét és elkóborol a Vorotan vizébe, soha többé nem tér vissza. Zavaros a zuhogó Vorotan vize, amikor a tavaszi áradás dagasztja. Jól vigyázz, szép halacska .. . A Loraget partján télidőben is találsz virágot. Tudom, hol keressek téli virágot. Hányszor szedtem hófehér nárciszt Aszth számára. Mindig a kebléhez szorította ... De ez már rég volt. Állok az új lakótelep új utcáján. Aszth elállta az utamat. —Ha Itt akarsz maradni, válassz magadnak házhelyet. De csak ha akarsz... Kár, hogy nincs a kezében csalán, amivel megpaskolna, ami úgy perzselne mint akkor régen a Fogolyforrásnál. Belenézek fényesen izzó szemébe: — Háború volt, Aszth ... A nedves izzás kialszik a szemében. — A Fogolyforrás éppen az új lakótelep közepén lesz — mondja gondolataiba mé- lyedve. — Ha akarsz, válassz házhelyet a forrás mellett. De azonnal kell határoznod, különben késő lesz. Késő ... Várok. Lehet, hogy megkér: „Ugye, nem mész el? ...” De Aszth hallgat. Nem messze villognak az alagút fényei, ott lent, igen, a Civer- navank... Életem elnémult harang, Rombadölt templom, Ahova vándor már be nem téved.
