Irodalmi Szemle, 1977
1977/5 - LÁTÓHATÁR - Hanzadjan, Szero: Szomjas vagyok (elbeszélés)
— Mi újság, postás testvér? — Jövőre már repülő gépmadarak fogják széthordani a postát... — Ugyan, kérlek. — Mambre pásztor mozdulatlanul áll és tátva marad a szája. — Semmilyen kérlek! Levelet hoztam hozzátok. Hacsipap azt kívánta, mondjam meg neked, biztos megörülsz neki. — Mit ír? — Harisnyát kér, azt írja, hogy fázik a lába. — De ilyet? És még mit? — Mást nem. Meg, hogy pénzt küldött. Megkapta? — Mit? — Mambre ádámcsutkája ugrándozni kezdett. — Micsoda? Forró szél száguld végig a völgykatlanon, a homok is perzsel. Mambre vállai meg- roskadnak. — Azért a pénzért nagyon hálásak vagyunk neki, már megkaptuk. Mit mondtál arról a gépről? — Vagy úgy — sóhajt föl Mambre. — Mire jó, hogy repüljön a gép? Olyan gépet küldhetnének, ami felhozná nekünk ide a vizet az átkozott folyóból. Azt én is szívesen venném. De ide-oda röpdösnl — annak nincs értelme. Attól nem telik meg a hasunk. ÖREG BOR ÉS ÖREG LÁNG Cicernavank a tölgyek sátra alatt szunyókál. A bejárat fölött dacos bokrok fogództak meg és most éppen virágzanak. Nem messze onnan van Hacsipap szőlősajtolója, kissé távolabb áll kiváló körtefája. Itt szokott Hacsipap üldögélni, kortyolgatva a mézízű körte nedvét. A sült halat leöblítette borral és magyarázott. — A templom épületkövét állítólag a dédapám ökrével szállították oda. Egyetlen egy ökörrel az erdő melletti kőfejtőből. Abban a kőbányában most az új lakótelep fiataljai kék és rózsaszín épületelemeket faragnak házaikhoz. — Az ökröt nem messze az erdő szélén temették el. A mi embereink számára az a sír szent hely. Ha valakinek a marhája megbetegszik, odavezeti, füléből vért csapol a sírra s az állat meggyógyul. Tátott szájjal hallgattam Hacsipap beszédét. Hogy becsukja, az öreg egy falat kenyeret s egy darab halat nyomott a számba. — Egyél, gyerek. Még különösebb dolgok is történnek a világon. A gyalogút olyan, mint évekkel ezelőtt volt. És ugyanazon a szoroson, régi, ismerős sziklák között ereszkedünk le a faluba. Ősi erődítmény a szakadék felett: Cicernavank! Nála idősebbek csak az ősatya idejéből származó regék lehetnek. A faluban semmi sem változott. Csupán csak megrepedt az erődítmény egyik fala. Sziklatömbök zuhantak le és porrázúztak három házikót. A Cicernavankon még jobban elferdült a kereszt. Nyugalmas éjszakák idején valaha két csillag ragyogott a ferde kereszt fölött. Két gyertya pislákolt a szentségtartó előtt. Aszth a fülemhez hajolt: — Ugye nem mész el a mi völgyünkből? Most Cicernavank a századok súlya alatt szunyókál, csillagtalanul, elfelejtve. Nem félek már a haláltól, Életem elnémult harang, Rombadőlt templom, Ahova vándor be nem téved. De miért olyan kihalt a falu? A kéményekből nem száll füst, nem hallatszik gyermekzsivaj. Hacsipap háza tetején gólya fészkel. Kutyák sem ugatnak. A falu elnémult. A Cicernavank udvarán három öreg üldögél. Egyikükben felismerem Mambrét, a pásztort. Közelebb lépek hozzá. — Hol vannak a többiek? A falu meg sem mozdul, embert sehol sem látni. Mambre a földet turkálja fütykösével.
