Irodalmi Szemle, 1977

1977/5 - Duba Gyula: Búcsú Szalatnai Rezsőtől

tudta, hogy mit mond, talán mindent tudott, amit itt tudni lehet. Ma már ő is — munkája is — hagyomány, mind közül a legelőbb, mert írónk amellett, hogy önmagát adja, a többieket is — a történelmet is közvetíti, összegez és korszerűen kötelező programot fogalmaz. Mert ő már közülünk való volt. Munkássága túlmutat jelenünkön, túl a határainkon, egyebek mellett éppen azért, mert a szocialista eszmék jegyében jött létre. így lehet neve gondolatmenetünk kiinduló pontja és befejezése. Már csak az éppen nagyon időszerű kérdést kell feltennünk, mely kissé talán patetikus, de májusi — ünnepi hangulatunkban helyénvaló: szellemi aktivitásban és alkotóerőink kibontakoztatásában hűen követjük-e hagyományainkat és mindent megteszünk-e azért, hogy elődeink eszméinek, erkölcsének és tetteinek méltó folytatói legyünk?

Búcsú Szalatnai Rezsőtől

A Magyar Nemzetet olvasva látjuk, hogy élete legvégén is velünk foglalkozott, szlovákiai magyar könyvekről írta utolsó munkáit. Pályát záró írásai határozottak, problémákra érzékeny figyelmét és felénk irányuló gondoskodását tükrözik: nem érezzük belőlük halálának közelségét.

Szalatnai Rezső az élet elkötelezettje volt.

Föltünésének pillanatát keresve, a történelem távolába merülő tekintetünk előtt a húszas évek legendás fiatal nemzedékének együttesében bukkant fel előttünk alakja. Ez a nemzedék félévszázaddal ezelőtt elsőként próbálta tudatosítani, körülhatárolni és az írott szó öntőformáiban megörökíteni a kisebbségi-nemzetiségi lét alapfogalmait. írónk a Sarló alapítói közt az önmagát keresve alakuló szlovenszkói magyar irodalom teoretikusa. Újságíró, szerkesztő, esszéíró, kritikus, összegező természetű alkat, életérzéséből fakadó művészi koncepciója van. Első könyvében — Van menekvés (Pozsony, 1932) — elemző és átfogó igénnyel összefoglalja az akkori fiatal szellemi élet első eredményeit. Alkatából fakadó egyéni véleményt mond, s a megértés mellett kritikát is kap érte: Fábry is, Jócsik Lajos is bírálattal illeti. A történelem távlatainak megértésében fogant bírálatok jogosak, noha Szalatnai alapvető tulajdonsága már akkor is a következetesség, amely tiszta erkölcséből és mély emberi szolidaritásra való képességéből s az ebből fakadó hitből következik. Hisz önmagában, mert tud hinni az emberben. A szó nemes értelmében humanista, s közösségi távlatú útjain is kissé magányos: másokra gondolva önmaga útjait járja, a másik nagy utattörőhöz, Győry Dezsőhöz hasonlóan.

Munkássága és életműve már-már megható egyöntetűséggel a szlovákiai magyar irodalom valóságának a jegyében fogant. Petőfi Pozsonyban című tanulmánya (1954) háború utáni első hazai könyveink közé tartozik. Regénye, a Kempelen, a varázsló (1957), fővárosunk középkori híres polgárának — feltalálójának élményekben gazdag életét örökíti meg. A Juhász Gyula hatszáz napja (1962) a nagy lírikus egy életszakaszának korrajzként is kitűnő krónikája, benne az író volt tanárának állít emberien meleg és irodalmilag ponto