Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - HAZAI TÜKÖR - GÖMÖR - Szanyi Mária: Adatok a gömöri népi fazekassághoz

9 fazekast írnak össze. 1725-ben Süvetén 14, Lévárton és Licén 10-10 fazekasmester dolgozik. További adatok szerint 1747-re számuk Licén 37-re, Deresken és Gicén 12-re növekszik.7

A felsorolt falvak mellett említik még a XVIII. századi adóösszeírások Miglész, Gö- mörnánás, Kisperlész és Melléte fazekasait, általában 5—6 mestert.8

A következőkben a legutolsó csoport, a XVIII. században kevés mestert foglalkoztató falvak fazekasságát kívánjuk felvázolni mellétei idős fazekasok visszaemlékezései alapján. Az adatok a XIX—XX. század fordulójára vonatkoznak, amikor a fazekasság a gömöri falvakban is jelentősen megnövekedett a korábbi századokhoz viszonyítva. Süvetén ez idő tájt nyári időszakban 60—65 mester dolgozik,9 Mellétén pedig mintegy 10—12 kemencében égetnek edényt, közöttük egy községi közös kemencében is.10

A fazekasság munkamódszere fő vonásaiban minden műhelynél megegyezik, tekintet nélkül arra, hogy kizárólagos, vagy kiegészítő foglalkozásról van-e szó. Mellétén a fazekasság sohasem vált kizárólagos foglalkozássá, legalábbis nem általánosan. Minden fazekasnak volt földje is, amelyet családja segítségével művelt. Az edénykészítés is ehhez igazodott, de hozzá igazították az edény értékesítésének idejét is.

Az edénykészítés egész munkamenete három szakaszra osztható: 1. az agyag megszerzése és előkészítése; 2. az edény formájának kialakítása; 3. az edény díszítése és kiégetése.

Az edény jó minősége az agvag kiválasztásától és kellő előkészítésétől függ. Ezért ezt különös gonddal végezték maguk a fazekasok. A falu határában gazdag lelőhelyei voltak a messze földön híres tűzálló agyagnak. Az edénykészítéshez megfelelő agyag 4—6, olykor 8—10 méterre volt a föld felszíne alatt. Tapasztalt emberek már az ásás helyének a kiválasztásakor tudták, hogy ott érdemes ásni, ahol „nyírfás a telep”, vagy „ingoványos a talaj”. Itt a földbe kútszerű, kb. 1 méter átmérőjű torkot vájtak, oldalán lépcsőkkel. A kívánt agyagrétegben padnalokat ástak, ebből szedték ki az agyagot. A beomlás veszélye ellen lábak (ásatlan föld) tartották a padnalok feletti földréteget. A föld mélyén általában ketten dolgoztak, szerszámuk a motyika meg a gyü- kerkapa volt. A kivájt agyagot laposkapával rakták az agyagásó kosárba.

Az agyagásás általában egy hétig tartott, egyszerre annyit ástak ki, amennyit elegendőnek tartottak egy évre — mintegy 60—70 mázsányit. A kitermelt agyagot nyár végén, ősz elején vitték haza. „Jobb volt, ha meg-megázott, aztán megszáradt. Jobban elázott otthon megmunkálás előtt.”

Feldolgozásra előkészítés nélkül még a legjobb minőségű agyag sem volt megfelelő közvetlenül a kitermelés után. Az edénykészítéshez általában háromféle agyag, a fehér, tüdőszín és szívós vagy barna agyag kb. 2:1:3 arányú keverékét használták. Ezeket simává, könnyen alakíthatóvá kellett összedolgozni. A hazaszállított agyagot egy csomóba rakva naponta öntözték, míg puha nem lett. „Nem egészen híg, de jól munkálható.” Ezután egy vastag deszkára gömbölyűre (köralakba) levertek belőle egy sort (kb. 10 q-t), majd a másik sort, rétegenként az egész anyagot. Azután kétnyelű vaskéssel lefaragták az egészet, mintegy 25 X 30 X 20-as vájkokba. Az így lefaragott agyagot a pincében egymásra rakták — bekalitkázták, úgy állt a feldolgozásig. Ekkor egyszerre annyi vájkot vettek, amennyit egy napra elegendőnek gondoltak. További mun- komozzanatokkal tették teljesen használhatóvá: a fabunkóval egyenletes színűre és minőségűre levert agyagot szeldeléssel tisztították. A szeletekből kiszedték, „ami gaz vagy vaskő volt benne”, s az így megtisztított agyagct kigyúrták. Erre a célra a gyúrószék szolgált.

A több napi munkával előkészített agyagot henger alakúra formálva lerakták a feldolgozásig. Ekkor rézdróttal egyforma nagyságúra darabolták fel. Az agyagrögök nagysága attól függött, hogy a fazekas milyen nagyságú edényt akart készíteni. Ezzel a munkamenet első része le is zárult. Következett a korongolás, vagyis a míjelés.

A nagy ügyességet és gyakorlatot kívánó edényformálás a lakóház ablak felőli sarkában történt. Mellétén minden edényt lábbal hajtott korongon, kézzel formáltak, esetleg korong nélkül, szabad kézzel, ez azonban ritkaságszámba ment. Gipsz matricát, vagy más mintaformát soha nem használtak. A korong egy cövekekre erősített pad előtt állott, melynek sarok felöli részén volt elhelyezve a focskosláda, vagy műhely. Ebben volt a fazekas minden szerszáma: különböző nagyságú fakések, amelyeket maga faragott ki legömbölyített háromszög alakúra, közepén meglehetősen nagy lyukkal,