Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - Bárczi István: Teremtés, Tudathasadás, Koordináták, A kör, Próbálgatom a verset, A legutolsó lépés, Az első szarkafészekig (versek)
BÁRCZI ISTVÁN Teremtés Tudathasadás Akkor pedig az egész újraépül a szilánkokra forgácsolt egészből fehér homloka hirtelen kilángol a félhomály nyirkos takarójából és végtelen vizek felett lebegve felragyog ocsúdó isten-lelke S a fényességben por csomósul röggé sziget-emberek egész szárazfölddé s amit eddig ellepett ájult álma visszafelé lépkedve megtalálja hangos üdvözléggyel a születésig s a dolgok rendje sorban visszafénylik Igazából csak most jött napvilágra fényszálat köt emberre kőre fára a régi domboldalon ősi hársak új nemzedék szegődött játszótársnak S a színig töltött szív-akkumulátor verssora végén mint dróton a fény először izzik felszabadult bátor napali láng az élet éjjelén én: ember és élet és: én mindig élek i : lyen végtelen aggyal agy: baj és az nagy baj Koordináták A teremtés előtt egy perccel tudós, úristen hangulatban koordináták meredek szára ágaskodik a derekamban. Egyenesen az égnek, persze, hogy álljon, aki lábra állt, mégis: egy kicsit félve nézem a másik tengelyt, a határt. A többi nagyon egyszerű — a teremtés előtt egy perccel világgá rajzolom magam, amíg a képlet nem veszett el. A kör Csak a kör lehet tökéletes amely magába újra visszatér előre száll de úgy hogy hátra les kering a tavasz a nyár az ősz a tél csillagvárosok gyúlnak ki a forgástól a kör látomása egy mindig új csodás kor Végtelent zár magába addig fut míg talál kezdethez olcsó véget születéshez halált becsoszog a semmibe azaz vissza magába de ott marad a megszerkesztett pálya teremtés és pusztulás vonalképlete a végtelenhez húzott folytatás a kör fennmaradt élete csodás
