Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - Kovács Magda: Lujza utca három (novella)
ban, Hollandiába ment, legalábbis onnét kaptunk tőle egy .lelkendező lapot. Imró bácsit és Lujza nénit szinte egyidőben vitték el. Imró' bácsi optimistán jé, jehézett a hordágyról, de többé nem jött haza a kórházból, Lujza néni sem, sorvadt volt a tüdeje. Tavasz volt, a második azóta, hogy összesodort velük az élet, s miközben nagy csokor virágokkal látogatóba indultam hozzájuk, sírhatnékom támadt a gondolattól, hogy rövidesen meghalnak. Ettől kezdve semminek sem volt itt többé Ize. Kopčík és Kopčíkné, a kocs- máros és a felesége és Mettfyék egyre fakóbbak lettek, mint egy régi fénykép halványuló figurái. Gyanakodva nézték, ahogy egyre gyakrabban elmaradoztam, s ha otthon voltam, sem mentem föl közéjük az udvarra. Margit zsörtölődő lett és rohamosan öregedett. Elvesztette az utolsó férfit is, s nem volt többé kit alázattal és odaadással szolgálni, kihunyt benne a ragyogás. — Akkor én elmegyek — mondtam neki egy szép napon. Nem szólt rá semmit, csak bólintott. Ebből megértettem, hogy már régen várta ezt a percet. Szótlanul jött mögöttem, s itt a lépcső tetején megcsókolt. Először és utoljára. Soha többé nem láttam őket. S később, amikor a gyárból is elmentem, még csak véletlenül sem jöttem többé errefelé. A két öreg bizonyára meghalt. Margit pedig hazament Malackára. Vagy bevonult az aggok házába. Esetleg találkozott egy férfival. És nem is sejti, hogy a lelkemben ott, ahol azelőtt ők éltek, most hirtelen melegség és alázat nőtt ki. De legalább ennek az ajtónak itt, ennek megmondom. Hallod? Ajtó! Ne kísérts többet! Gyere. Mehetünk. Azt hiszem, bólintott. Putra Ede: Olvasó lány, 1914 l ceruzarajz j
