Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - LÁTÓHATÁR - Válek, Miroslav: A szó (részlet egy poémából)
(Aha, már hallottál róla.)“ rckíseoYíua zi lánövhte t a .B'isgodtnsx?. egem b Inim ,b3ssíj .géasegi n&\ „Nem kerülhetjük el a világvéget. S az ember itt áll remény nélkül.“ „Hogy fönt valami megint készül. Hogy újabb szentek lesznek megint.“ iisqqa 9nn9l „A forradalom elnyeli saját gyermekeit.“ ,3ôvfe>: b ÍBTiO}iíJ3 Inini .JaJÍaynäJ A • Fő már a kása. Mindünknek egy rakáska. Csöpp a világ. Csöpp az igazsága. A világ egy kanálka. Ragyogó, fénylő kanálka. Az igazságra ki rátapos — jelentésünk hivatalos — elpusztul az alattomos. £ Elpusztulunk együtt mind, és elpusztulok én, te, ő. Merről is jön az eső, merről is jön az eső? És hová bukik le a nap? Bé, bé, bé, a víz mögé, a zöld epres mögé. Bé, bé, bé ... ôJfiJíbíogijfn goiob b # qqgjírie b beaisX „Európát a kommunizmus réme járja körbe.“ Lassacskán, csöndesen. Mennek a nemzetek, mint óvodából a gyermekek. Egymás kacsóját szorítják a nemzetek .,. Ami azt illeti, Európa, akkor nem sokat kerteltél. Amikor a bika hátán osztogattad magad. Ave, Európa, gratia plena; nézd csak meg a tükörben arcodat! Emlőid lógnak, öled kiégetve, és a csípőd — dominus tecum — egy hegynyi háj. Szűzleány? S a te korodban? Ugyan már, kedvesem! Nem vagy se holt, se eleven! Húsod kiket etetett? Dzsingisz-káni seregeket! Fusd egy kicsit a történelmet át! Csecsemőidet hamvasztok lángjai szoptatták. Foszforos hajad ártatlanul fényiét^ s te gyilkosokat szültél meg ... „Nem! Nem! Nem! Mindannyian az én gyermekeim vagytok, titeket az én testem éltetett. Tinéktek az én napom a fényes, értetek van éji egem csillagokkal teli. Melyikőtök éhes? Melyikőtök akar enni?“ .ygál siddöít) gíbnim ísžašqôl Iái yga 2 © .jlunfiT „Mi, nemzetek, a Föld minden sarkából, bőrünk színe bármily lehet: Vádolunk, és ama világ nevében, mély görcsökben születik meg; boldogságunk a másokéval egy sorba kell állítanunk. Nő már a bölcsességfogunk. A farkasfogunk. Éhségünk szeme egyre tágul. És félelmünk köre bezárul. Riadó!“ © .jüssqsiByg boKtibul bH „Állj! Hová vezetitek e vasra vert gyerekeket?“ „Uram, loptak e gyerekek. Hogy kicsinyek? Kiskoruktól kiskanalakra vadásztak; csábította őket az ezüst ragyogása. Korlátozott a kanalak száma, és mindnek van már ura. És minden úrnak megvan a kanálkát óvó kisura. Igazságos, aki nem adott, de aki nem lopott, igazságosabb.
