Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - Duba Gyula: A búcsú (regényrészlet)
dott tettébe beleszédült, de összezárta a száját, csak a nyelőcsöve küszködött a szájába tóduló nyállal, s közben a torkától a gyomráig dühös viharok dúltak. Valóságos forgószelek, földrengések rázták egész bensőjét, melyek fcsak lassan csillapodtak, de utána békés melegség és jó érzés ömlött el az ereiben és a bőre alatt — Jó huzatod van, Petár — mondta csodálkozva Albert —, hol szerezted a huzatodat, egykomám? — Bánatában issza halálra magát — gonoszkodott Bakai Jóska —, mámorba menekül a szívfájdalom elől, ugye, bátyus, mindjárt énekelni kezded, hogy „Aranyvégű cigaretta, te utolsó jó barát”, és rágyújtasz, ugye, bátyuskám? — Csavarok egyet, ha akarod — ajánlotta együttérzőn Albert —, nem lesz arany- végű, de legalább méregerős lesz, kilyukasztja a tüdődet... Párásán meleg és füsttel teli a kocsma levegője, a helyiségben nem fűtöttek, de az emberek lehelete és nedves ruháik kigőzölgése nyirkossá tette a levegőt. A cigarettafüst már-már a lámpafényt Is elhomályosította, az asztalok mellett szorosan ültek a legények és férfiak. Tyúkász már a harmadik dalt gajdolta azóta, éneklés közben a szemét forgatta, és a mennyezetre nézett, jobb kezét kinyújtotta mutatóujjával figyelmeztetően felemelte, és fenyegetőzve sújtott vele maga elé, kaszálta a füstöt és szívszorongató keserűséggel fújta a dalt, majd a fejét verte a falba bánatában, hogy „sem az apám, sem az anyám nem volt rossz, csak én vagyok, csak egyedül, magam vagyok a gonosz ...” — Igazat mond Tyúkász, dicsérem az eszét, hogy ennyire ismeri önmagát. — Albert cigarettát sodort, és rágyújtott. — Iszunk még egy féldecit? Ügy érzem, hogy semmi jókedvünk sincs még. Mi a véleményetek? Péter kért italokat, és pénz után nyúlt a zsebébe, amikor a kocsmában egyszerre nagy csend lett. Még Tyúkász is abbahagyta az éneklést, Vince kezében pedig a levegőben állt meg a vonó, a kontrása egyszerre csuklani kezdett, és hóna alá kapta a hegedűjét, mintha menekülni készülne. Gamó, a hórihorgas csendőr lépett a helyiségbe, géppisztolya keresztbe téve a hátán, gumibotját a kezében tartotta. Az ajtóban megállt egy pillanatra, és szúrós szemmel körülnézett, nagy, fenyegető árnya egészen betöltötte a bejáratot, mintha eleve el akarná záröi a menekülés lehetőségét az emberek elől. Aztán lassan és kihívóan megindult befelé, és körbejárt az asztalok mellett, megállt az emberek előtt, és arcukba nézett, mintha keresne valakit, kutató és gyanakvó tekintettel vizsgálta a, jelenlévők arcát. Aki lesütötte a szemét, annak hosszan az arcába meredt, míg az illető, fel nem nézett, és újra zavartan le nem sütötte a szemét. Gamó az egész kocsmát le akarta igázni ádáz tekintetével, meg akarta törni az emberek akaraterejét, és a tekintélyével megfélemlíteni őket. Nem nyúlt a géppisztolyához, de mindenki láthatta, hogy rövid, tömpe gumibotját ütésre készen lóbálja. (Befejezés a következő számban)
