Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - Duba Gyula: A búcsú (regényrészlet)
néhány kíváncsi természetű idősebb férfi és öregasszony. A környező házak előtt is emberek álltak, nézelődtek és beszélgettek. Nézték a búcsúi sürgés-forgást. A sok járás-keléstől felgyúrt sár híg massza lett a topogó talpak alatt, zavaros tavacskák és pocsolyák tarkázták a zajos utcarészt. Bárhová léptek az emberek, bokáig érő latyakba hágtak és belemerültek. Még csak gyerekek és kamaszok ültek a körhintán, de a kövesúton ott álltak már a nagylányok is, és várták, hogy valaki megkezdje közülük a ringlispilezést. A forgó hinta körállványának kétméteres magasságában erős suhancok lépkedtek a nagy kerék küllői között, körbe-körbe jártak, és öt meneten át hajtották a kereket, hogy egyszer felülhessenek, öreg Gusztáv szokatlanul csendesen viselkedett, nem kiabált, nem lármázott, mint egyébként szokott, mintha bántaná valami. Felnőtt fiai intézkedtek helyette, és sorra járva a láncokon lógó' üléseket, beszedték a pénzt, indítást vezényeltek, és csöngettek a menet végén, megállást parancsoltak. Látszólag minden a régi volt, a láncokon repülő üléseken konokul hallgatva ültek a falu vállalkozó kedvű gyerekei, csak néha rikoltottak fel, amikor sikerült megfogniuk egymás ülésének a láncát, és összecsavarodtak. Elkapták a lányok ülésének vaskeretét, egy ideig visszatartották a visító bakfisokat, majd elengedték őket, és a lányok messze kirepültek rendes körpályájukról, egyenletes repülésük üteme megváltozott, felsikoltottak, majd elnémultak, és lábukat maguk alá húzva görcsösen kapaszkodtak a láncokba, hogy ijedségük elmúltával újból kacagjanak. Az eső nem esett, de a felhők nagyon alacsonyan lógtak az ég alatt, és nem mozdultak; lóg az eső lába, mondják ilyenkor az emberek. Körtefejű teli volt tettvággyal és izgalommal. — Felülünk? Azt mondom, hogy üljünk fel, és a lányok majd utánunk jönnek. Várják, hogy megkezdje valaki a ringlispilezést a nagyok közül. — Gyerünk — mondta türelmetlenül Bakai Jóska is —, mire várunk? Valakinek el kell kezdeni. Annál jobb, ha az elsők leszünk! öreg Gusztáv csengetett most hosszan egy rézcsengettyűvel, és a körhinta recsegve és nyikorogva lelassult, majd imbolyogva megállt. Fenn a deszkaállványon topogtak és nyugtalankodtak a kamaszok, mint a hámba tört csikók, ugratták egymást és marakodtak, öreg Gusztávra kiabáltak, hogy siessen, szedje össze a felülőktől a pénzt, mert ők is ringlispilezni akarnak már, minél hamarabb végezzenek az öt körrel, lehetőleg még világoskor. Péterék egymás mögé ültek és bekapcsolták maguk előtt az ülések biztosítóláncát. Megfogták egymás kezét, és tartották még akkor is, amikor a körhinta forogni kezdett, aztán amikor már gyorsan keringtek, egyszerre elengedték egymás kezét, és mindegyikük meglökte a másikat, hogy messzire kilengjenek, szinte kirepüljenek a keringő ülések pályájáról. Repülés közben többször megfogták egymás kezét, és láncaikkal összefonódtak, nagyokat nevettek, majd újra ellökték egymást, játszottak. Péter közben a lányokat is figyelte, ahogy a kövesútról nézik őket, Lenke is köztük volt, Berta mellett állt, és egymásba karoltak, feléjük néztek, és nevetve beszélgettek. Aztán a lányok átjöttek a patak felett a kishídon, és megálltak a gyerekek háta mögött. Felülnek a ringlispilre, gondolta Péter, és izgalmat érzett, hová ülnek majd Lenkéék ... A következő menetben öt lány felült a körhintára; olyan helyet kerestek maguknak, hogy egymás mögé ülhessenek. Lenke volt köztük az utolsó, éppen Albert elé ült, de nem nézett hátra, a barátnőihez beszélt, és bekapcsolta az ülés biztosítóláncát. A gir- begörbe fejű fenegyerek nagyvonalú baráti gesztussal felkínálta Péternek a helyét. — Gyere ide, Petár, ülj ide, barátocskám, mulass jól és fogd meg végre Lenkécskét, úgy, ahogy illik. Sok szerencsét, barátocskám, de ki ne repülj izgalmadban az ülésről... bátran viselkedj, vakmerően, isten szeme látja csak, hogy mit követsz el a sötétben! Bakai Jóska is másik helyet foglalt el magának, Berta elé ült, és azonnal megfogta a lány ülésének a láncait. A szürke égből rohamosan hullott alá az est, öreg Gusztáv hosszan rázta a csengőjét: Indulás! —• Indítsatok, suhancok — kiáltotta a hajtóknak —, mozogjatok, ez az utolsó menet, utána felülhettek! Fiai már a következő öt menet hajtóit verbuválták a körben álló kamaszok között. A körhinta egyre gyorsabban forgott, és Péter haditerveket szőve nézte Lenkét maga
