Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - Grendel Lajos: Samuka (novella)
telhetetlenebb és durvább zsarnok, Samuka mégis őt gyűlölte kevésbé. Mert Vince legalább nem volt alattomos. Vince erőszakos, nagyképű, elkényeztetett óriáscsecsemő volt, aki mindennap inget cserélt, s a szekrényében négy divatos szabású nagyon elegáns nadrág sorakozott. Főmérnök apja minden hétvégén eljött érte, és hazavitte őt Pozsonyba. Samukat némileg megvigasztalta, hogy ez a goromba fráter nemcsak őt, hanem a barátját, a vörös hajú Ernőt is mélységesen lenézi. Ernőt viszont engesztelhetetlenül gyűlölte. Gyűlöletét olyan apróságok táplálták, mint például az elviselhetetlen lábszaga. Bármilyen gyakran szellőztették a szobát, bármilyen sűrűn sikálta Ernő Vince kérésére a lábát a zuhany alatt, az átható szagot nem lehetett a szobából száműzni. Mintha egyenesen Ernő alattomos szolgai lénye árasztotta volna, Így nem volt az a szappanos, mosóporos víz, amely kilúgozhatta volna belőle. Ernő minden cselekedetét és minden gondolatát Vince irányította, meglehet öntudatlanul. Samuka, mialatt folyvást szemmel tartotta Ernőt, utálkozását sem rejtve véka alá, hízelgett Vincének, söröket fizetett neki a kocsmában, a nőügyeivel dicsekedett neki, holott még nem is voltak nőügyei, szóval mindenáron a bizalmába akart férkőzni, s egyszer azon kapta magát, hogy már nemcsak gyűlöli Ernőt, hanem féltékeny is rá. Azt érte el vele, hogy amolyan kifutófiúja lett Vincének. Vince őt küldözgette cigarettáért és újságokért, ővele adatta postára a leveleit. Nemsokára azonban félni kezdett, hogy a választott szerep lassan rámeszese- dik, és kénytelen volt szembenézni a ténnyel, ha nem lesz elég éber, második Ernő válik belőle. Az ötlet, hogy látogassuk meg a lányokat a másik épületszárnyban, méghozzá a teraszon át, Vincétől származott, bár nagyon valószínű, hogy ő sem gondolta komolyan. Ugratni akart bennünket, és szórakozni ratjunk. Ernő az ágyon hasalt, kersztrejtvényt fejtett, s úgy tett, mintha semmit nem hallana, de az araca szokatlanul halvány volt. Samuka hosszú pillanatokig bámulta őt, és mélységes elégtételt érzett. Aztán villámgyorsan cselekedett, azok ketten észbe se kaptak még, s ő már a teraszon porolgatta magáról a havat. Vince és Ernő sokáig tanakodtak. Mindenekelőtt jó melegen felöltöztek. Hosz- szasan és megfontoltan készültek a szokatlan expedícióra, mérlegelték a mutatvány veszélyeit, nem úgy, mint a hebehurgya Samuka. Vince tőlem is megkérdezte még: — Velünk jössz? A fejemmel intettem, hogy nem. — Félsz? — kérdezte Ernő. Világos, mondtam, mire Vince csak vállat vont. Ö is félt. Samuka ezalatt terempszemlét tartott a teraszon. Bejárta és birtokába vette győzelme színterét, akár egy igazi honfoglaló, nyilván abban a balga hitben, hogy a két negyedéves nem meri követni őt. Most, hogy Vince és Ernő visszatornázták magukat a szobába, nem hajtottam be mögöttük az ablakot, hanem Samukát vártam. De Samuka semmi hajlandóságot sem mutatott a visszatérésre. Vince lerázta a cipőjéről a havat, aztán az átnedvesedett fekete posztócipőjét odarakta a fűtőtest mellé száradni. Ernő a kályha fölött melengette az ujjait és fázósan szipákolt. Az ablak csak pár percig volt nyitva, de a szobában így is érezhetően lehűlt a levegő. Vince előhalászta a szekrényből Samuka kockás télikabátját, s előkotorta az ágy alól a koszos bakancsait. Kihajolt az ablakon, s most ő volt az, aki kár- örvendően odakiálthatott: — Na mi lesz már? Miután válasz nem jött, meglóbálta a kabátot és a bakancsot, és kihajította a teraszra.
