Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - KRITIKA - Kántor Lajos: A színház: gondolat és tett

nyert, a második Gyöngyösi—Kocsis együttműködés pedig, a Megszámláltatott fák megnövekedett várakozásunkat is kielégítette. (Bábszínházban, de nemcsak bábelőadáson bizonyította fantáziagazdagságát Kovács Ildikó, a báb- és pantomim- színész Koblicska Kálmán a kolozsvári Echinox-diákcsoporttal élvezetes intellektuális produkciókait hozott létre, a temesvári és kolozsvári diákoknak saját rendezőik is vannak.) Van tehát utánpótlás, „rejtett tartalék” — bár a szakszerű rendezőképzés nincs még megoldva. És várjuk, sőt elvárjuk, hogy a Bukarestbe átszerződött Taub János, aki az utóbbi évtized egyik legjobb romániai magyar színházi előadását, Pinter Gondnokát rendezte Temesvárt (amelyhez fogható ebben a modorban csak Mrožek Strip-tease-e volt Kolozsvárt, Bencze Ferenc és Szabó Lajos egészen kiváló alakításában, Berecz- ki Péter irányítása alatt), ne feledkezzék meg korábbi alkotó társairól.

íme, a lehetőségek — bizonyára hiányos — gyors-leltára; de ha csupán ennyi volna, akkor sem volna indokolható a romániai magyar színházkultúra lemaradása ...

A hivatalnoki szemlélet a színházvezetésben s a színészi közöny, elkényelmesedés e gondolatmenet kifejtése óta sem tűnt el végérvényesen színházainkból, mégis — a hetvenes években mozdult valami. Ott is, ahol kiemelkedően nagy előadások még nemigen születtek, de az illetékesek tudatosították színházuk társadalmi funkcióját. Például Sepsiszentgyörgyön, e székelyföldi kisváros sokat „tájoló” együttesében, amely mindenekelőtt Tamási Áron műveivel (legutóbb a Tündöklő Jeromossal] és Illyés Gyula Dupla vagy semmi című drámájával — Seprődi Kiss Attila lényegre törő rendezésében — úgy tudott szólni közönségéhez, hogy a paraszti élet külsőségei s az egyetemesebb érvényű időszerű példázat nem semlegesítették egymást, hanem segítették az írói szándék megértését. Ügy tűnik, Szatmá- ron is érik az emlékezetes produkció: a tiszteletre és üdvözlésre méltó Kocsissorozatban az elmúlt évad során megszületett egy olyan előadás (Tárlat az utcán), amely az eddig látott Kocsis-bemu- tatók közül a leginkább közeledett az író sajátos, különös világához, eredeti színpadi megfelelőjének fölfedezéséhez.

Nagyváradon már nemcsak kezdeményeknek, jó kísérleteknek, hanem igazi sikereknek is tanúi lehettünk. Szabó József utóbbi rendezéseit kell elsősorban kiemelnünk, azt a következetes, átgondolt rendezői munkát, amelynek eredményei közt egy nagyszándékú, újító Madách-bemutatót említhetünk (Az ember tragédiája oratóriumfelfogásban), az első magyar nyelvű Plenzdorf-premiert (Az ijjú W. újabb szenvedései „beat oratóriumának” hatalmas volt a közönségsikere), az Anyám könnyű álmot ígér színpadravitelét, legutóbb pedig egy izgalmas, megújított D. R. Popescu- bemutatót (a Szomorú angyalok történetét). Szabó József, anélkül, hogy lemondana a drámaiságról, a líra felé tágítja a színház lehetőségeit, így próbál — nem kevés sikerrel! — közel kerülni a mai fiatalsághoz.

Harag György útja inkább a látvány színháza mellett sorakoztat fel újabb érveket. Ez a látvány azonban nem az írói szó helyettesítője vagy pótléka, ellenkezőleg: annak felerősítője. Az első nagy siker, az Özönvíz is lényegében ezt bizonyította. Nagy István 1937-ben már eljátszott drámája ugyanis, mint bebizonyosodott, nemcsak a harmincas évek osztályharcos mondanivalójának hordozója, hanem — ahogy ezt Szentimrei Jenő már akkoriban kiemelte — kisebbségi sorsdráma, amelyben a mai rendező a társtalan- ság, fenyegetettség s a társ- és közösségkeresés modern drámáját láthatta meg, állíthatta a színpadra, anélkül, hogy erőszakot tett volna az írói szövegen. Harag a hagyományos realista szituációba és figurákba rejtett groteszket erősítette fel, a kallódó emberek konkrét drámáját mo- dell-értékűként láttatta — így kényszerítette ki a nézőből, „kegyetlenül”, az állás- foglalást, a szembefordulást. Ez az előadás, az itt érvényesített játékstílus egyszerre volt sajátosan romániai magyar és egyetemes.

Másfajta szöveggel, de lényegében hasonló művészi szándékkal és eltökéltséggel valósította meg Harag György a két nagy kolozsvári sikert, az Egy lócsiszár virágvasárnapját s a Csillag a máglyán-t

— a romániai magyar irodalom e két újabb, kiemelkedő művének színpadra állítását. Sütő András és Harag György találkozására szerencsés pillanatban került sor. Amíg idáig eljutottak, mindketten elég hosszú utat jártak be, sok tapasztalatot halmoztak fel, s a pálya elején aratott felhőtlen sikerek és látványos elismerések után tanulták meg legyőzni ön