Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - Ozsvald Árpád: Hát elbújtál újra..., Évgyűrűk (versek)
OZSVALD ÁRPÁD Hát elbújtál újra... Hát elbújtál újra a Nap háta mögé, játékos kondása a mesés világnak, perdülhet sarkán a dacos királykisasszony, kerti rózsáit tépheti tövestől, mondhatja ezerszer: — Gyere elé, látlak! A föld hét mélységéből is felcibállak, hová a lompos, sánta róka rejtett, a sötét tó fenekén is megtalállak, ékköves gyűrűm visszakísér hozzám . . . Mondhatja ezerszer. A Nap háta mögé még a vak holló sem repülhet utánad, az ékköves gyűrűt kékes pára lepte. Perdülhet-fordulhat, rózsákat tiporhat, kalárissal ékes, királyi kisasszony, úgy bújtál el újra a Nap háta mögé, játékos kondása a mesés világnak, — nem terem oly bűbáj, mellyel rád akadjon. Évgyűrűk Ez az arc, ez az arc most már mindig így marad. Megkövesülnek rajta a barázdák, sokasodnak a fájdalom évgyűrűi, a szem mélyében lerakódik az emlékek fekete salakja, szürkülő haj lengi körül a koponyát. Ez az arc, ez az arc most már mindig így marad. Elvarázsolt kunyhók, kővé vált erdők, kiszáradt kutak őrizője, zöld moha lepi akár a kapufélfát. Verheti zápor, fújhatja szél, süllyed a földhöz egyre közelebb. Ez az arc, ez az arc nem kér senkitől kegyelmet, nem fogad el megaláztatást, ha lecsukja majd egyszer a szemét, ne nézzetek rá nagyon hosszan.
