Irodalmi Szemle, 1977
1977/2 - Kulcsár Ferenc: Napló (vers)
KULCSÁR FERENC Napíó ív Indulhat hát az induló, szétlökni fejemet, fejemben a dúvad fekete korongot; dúl már az induló, űzi álmodásra piros korongját a napnak, rázza a csontkoronás diófát udvarunkon, söpri már az avart a tél elé, télnek fehérfém-hajlokába — ez az óriás, piros induló. Nekifeszül az éjnek, anyánk piros őszirózsáját emeli, kötözi csokorba, szirmát fújkodja, porolja kelyhét. Rend lesz, kozmoszi egészen, a megkovadt dió csörögve lehull, veri az induló ütemét. Hűvös négy pincéjében erős itallal, csuvasos múltban száll a diófa, rovatlanul a rontás fölött. És befordul a rózsás dal a szántók rögeibe, tűvétevőként egy helyben dehogyis toporogna már. Én nem tudom, március havában miért is tereltem árvizet! S évnek júniusában miért követtem ázsia-sötéten, európa-reményben a dalt. Jöttén októbernek hallódott vijjogás bizony — kőházam mintha semmiség! Az iramodó induló beseper gyümölcsöt mégis, hála, halálnak halála nélkül. Áll pedig mindszentek fekete vérként előttünk s esünk mi felé, csecsemőfej—nagy őszirózsákkal, pirosakkal, sárgákkal — s virágzó szemekkel is, túlélőként várva méhek ünnepére. Tengődök bíbor almán, ganéján avarnak, tudva — ez itt a tenger, amin híresként járhatok, ciklus félidején, a kozmosz kardvirág-színében, a kozmosz must-illatában, az űr ciklámen-hervadásában. De jön Kedd, a jók romlása, rosszak megtérése, készül a ballada-Szerda, Déva magas vára beleépül s Csütörtök közeleg. És Péntek, a zöld holdsugár-fűz, amint a dióbarna Szombat is iramlik, a novembrius egy: mindünknek hosszúra jósolt élete. Lefekszem így, sorsos sorába napoknak, álmodva marsról és szűzről, eldőlök melegében háziállatainknak, ősz rózsaillatában, álmodva télnek és múltnak vasával, a fém fehérjében elesőkkel... Fáj, mint a pompa, és éltet reménykedőn. V Mert szólhat szépet a száj a vetkeződő ágak idején, november napján s évében ezredvégnek; mert szólhat jót a száj, ha szavait a fészekből hozza, megütve már a villámmal, szivárvánnyal pedig bokrétába kötve. Hét gyűrű, meg ne csalj, harminckét balta foka, te se is. Mert megnevezlek, a Skorpió havának mondalak és Jónás napjának, s elforgó óráid perceire harangokat akasztok, hangban egyszeriket, lefelé
