Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - Duba Gyula: A huszadik évfolyam elé
zása már sokakat melegít. Az Irodalmi Szemle iránt megnyilvánuló bizalom és megbecsülés sem lekicsinylendő, biztos alapokon nyugszik. Utunkkal — eddig megtett utunkkal — elégedettek lehetünk. A jövő érdekében ezért a jelennel legyünk elégedetlenek. Irodalmunk értékrendjében máig sem élvez föltétlen elsőbbséget az alkotói tett, gondolkodásunk az irodalmi minőségek megkülönböztetésében nem elég következetes. Fábry Zoltán majd félévszázada mondta: a kisebbségi irodalom csak minőségi irodalom lehet. Ma, sokkal általánosabb érvénnyel, a társadalom mondja ezt: minden téren a minőség prioritására hivatkozik. A szó helyébe a tettet idézi meg, követeli, hogy a szép beszédet az értékes cselekedet váltsa fel. Forma és tartalom egységét kívánja. Az új minőség születése — forradalom, mert a valóság mennyiségi növekedés következtében változik. Irodalmunk törvényszerű forradalmát olyannak várjuk, hogy a műben megvalósuló alkotói tettre összpontosuljon a figyelem és így tudatosodjanak irodalmunk értékei. S hogy eredményeit összegezve és szélesebb körű összefüggésekbe helyezve megszervezze — itt az idejel — közösségi tudatát. Célunk eléréséhez a legkézenfekvőbb út: visszatérni Fábryhoz! Hogyan, talán eltávolodtunk tőle, vagy éppen megtagadtuk volna őt? Sem ez, sem az, csupán belenyugodtunk abba, hogy ő eltávozott. Hagyomány maradt a számunkra, legenda, mítosz és zászló, lobogtatjuk a nevét, sokszor majdnem érzéketlenül. Elfelejtjük, hogy ő mindig élő valóságként hatott, gondolatai kisugárzásának a köre nem absztrakció. S ma sem tehetjük őt elvont fogalommá, távoli emlékké. Fábry Zoltán írói lényegét tovább kell élnünk, gondolatsorait folytatnunk és gazdagítanunk, fölújítanunk alkotói erkölcsét. Öntudatosodásunk folyamatában kritikai módszere számunkra az egyetlen járható út. Ma sokat és szenvedélyesen beszélünk dilettantizmusról, provincializmusról és irodalomalatti szövegekről, csatázunk az irodalmi selejttel. Kielégít a harc heve, lefoglal, s közben nem fedjük föl és nem állítjuk elénk példaképül és önismeretre serkentő eredményül irodalmunk valós értékeit. Kritikánk irányát a „rombolva teremtés”, nem pedig az építkezés jellemzi. A teljes irodalmak céltudatos szellemi közegében mindig a valódi értékekért folyik a harc, mert a kritikus tudja, hogy ezek átható fénye halványíthatja el legtermészetesebben az álértékeket. Fábry Zoltán is így tevékenykedett: föltárta és magasra emelte irodalmunk születő értékeit s úgy világította meg az összefüggéseket, hogy közben az értéktelen anyag öntörvényűén hullt és veszett a mélybe. Huszadik évfolyamunkba lépve építkező kritikai tudatunk kimunkálása lesz az a cél, mely felé az Irodalmi Szemle haladni kíván. Duba Gyula
