Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond : Csingiz Ajtmatov: Korai darvak
éveinek meghatározó pillanatait, felnőtté érlelő mozzanatait elvenlti meg. A cselekmény a frontvonalak mögött, Kirgizia isten háta mögötti sztyeppéin játszódik, 1942—1943 táján, a háború derekán tehát. Golyósüvöltés, aknarobbanás, bombázózúgás nem veri föl a falu csendjét; az emberek életébe a háború csupán közvetetten nyúl bele. Szultanmuratnak a hátország csöndjében látszólag zavartalan a gyermekkora; borzalmakat nem él át, személyiségében nincs zavar, törés, tragikus megrázkódtatás, ami megkeseredett gyermekké, koravén felnőtté nyomorítaná őt. Nehezített körülmények között ugyan, de megéli mindazt, ami egy kamasz lelki életének a kiteljesedéséhez szükséges. Megadatik neki a zavartalan játszadozás öröme, a romantika; öszvért törhet be igazi dzsigit (lovas katona) módjára; megérinti a kamaszszerelem furcsa, zavart-boldog érzése is; ökölre mehet Anatajjal, a ve- télytársával, Mirzagul jegykendőjéért stb. A játék, a romantika, az ábrándozgatás gyermekien tiszta korának azonban egy nap vége szakad. Szultanmurat életébe a hátországban is beleszól a háború. Nem, nem kell frontra vonulnia; egyszerűbb, ám korához mérten mégis nehéz feladattal bízzák meg. Ott kell hagynia az iskolapadot, hogy negyedmagával mintegy kétszáz hektárnyi földet szántson föl a sztyeppen, távol a falutól, a szűzföldektől hódítva el új vetőterületet, mert a hazának minden szem gabonára szüksége van. Szultanmurat a feladat nehezékei alatt ébred rá önmaga fontosságára, a személyiség önmegvalósításának gyötrelmes szépségeire és szépséges gyötrelmeire: az emberi küldetésre. Lassan, fokozatosan lépi át a választóvonalat a gyermek- és a férfikor között, s válik különbbé — felnőttebbé —, mint társai. A gyermekbrigád gondatlansága miatt lesántul a szántáshoz kínoskeservesen felhizlalt lő. A kamaszok szét- rebbennek a dühöngő brigádvezető elől; Szultanmurat azonban vállalni meri a felelősséget, férfiként áll a suhogó korbács előtt. Megváltozik a kisebb testvére, Had- zsimurat iránti viszonya is — a marakodást féltő felkarolás, a gyengébb iránti szemérmes szeretet váltja föl. Gyámolítója lesz édesanyjának; mielőtt a sztyeppre indulna, rendet teremt — felelős gazda’ módján — a tönkrement portán. Gyámoli- tásra szorulva maga is — ehelyett ő lesz, egyre növekvő felelősségérzettel, gyámolítója másoknak, vigasztalója a családnak, meg ellenfelének, Anatajnák is, mikor annak apja halálhírét hozza a posta. A próbatételekből sorra győztesen kikerülő Szultanmurat mintha a Manasz, a kirgiz népi eposz világgal bíró hőseire emlékeztetne. Am a mesébe — remek, mert mély emberi tartalmat kifejező fogása ez Ajtmatovnak — váratlanul betör a ballada. Hiábavaló volt Szultanmurat és társai erőfeszítése; hiába készültek a kapott feladat lelkiismeretes teljesítésére; hiába dacoltak a hóval, széllel, a csonttá fagyott földdel; hiába húztak el a sztyepp fölött a jó szerencse misztikus madarai, a dar- vak — a tiszta emberi cél elérését emberi gonoszság hiúsítja meg. Hegyi vadászok törnek a kamaszokra, elhajtják lovaikat, hogy a jó húsban levő állatokkal feketepiacon üzérkedjenek. A gonoszság — s ez rendíti meg a leginkább Szultanmuratot — nem az ellenség, nem a németek közül tör rájuk; a maguk fajtájához tartozók árulták al a hazát, ők ingatták meg Szultanmuratot abban a hitében, hogy a hátország egy emberként szilárd, mert egyöntetű erkölccsel áll a honvédő háború szolgálatában. Hiába ered Szultanmurat a lótolvajok nyomába; lovát, a szeretett Csabdart, édesapja hű békebeli segítőtársát kilövik alóla; egyedül marad a mélységesen mély sztyeppel éjben a kihűlő lótetemmel és — kihűlő illúzióival. A vérszagra farkas ólálkodik elő; vicsorogva, alattomos lassúsággal közelít a ló fölött görnyedő kamaszhoz, akinek már csak arra van érkezése, hogy lekapja Csabdar fejéről a kantárt. „Az ordas még közelebb jött, majd a földre lapult, nyakán a szőr felborzoló- dott, s ugrásra készen megmerevedett, mint az összenyomott rugó. Szultanmurat készenlétben állt, előrehajolt, s a zablát visszakézből csapásra emelte ...” Ezzel a képpel zárul a kisregény; ez az a pillanat, amelyben Szultanmurat végérvényesen felnőtté érett. Nem tudjuk, győ- zött-e, elbukott-e; egyet azonban biztosan tudunk: a megrendített hit perceiben ismerte föl, hogy az ember küldetése az örök küzdés; hogy az élettel szemben is úgy kell állnia, mint a farkassal szemközt: meghátrá'hatatlanul, csapásra készen a tiszta eszmények mindenkori védelmében. (Kozmosz Könyvek, 1977) Zalabai Zsigmond
