Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - NAPLÓ - Pomogáts Béla: Lázadás és lelkiismeret

emberszeretetet, amely a mozgalomba vitte valamikor.

Igaz, gondolkodása és művészete közben nagyot változott. Az olvasó mindegyre Déry filozófiai horizontjának folytonos tágulását észlelhette. Indulásakor a magányos entellektüel világnézeti elhelyezkedésén gondolkodott, lázadása saját sze mélyiségének megvalósítását szolgálta, egy olyan személyiségét, amely válságos korban eleve idegenül mozog az élet és a társadalom különböző vidékei között. Avantgarde, szellemű írásai ezt az idegen- séget elemezték, illetve az idegenségből keresték a szabadulást. A befejezetlen mondat és a Felelet egymásnak válaszoló szólamai már azt jelezték, hogy sikerült túljutnia a magányos lét horizontján, s a magyar társadalomban illetve a munkás- mozgalomban keresett feladatot és szerepet. Ebben a közel három évtizedes időszakban, amelyet az 1933-ban írt Szemtől szembe című regény kezdett és az 1962- ben készült Két asszony című elbeszélés zárt, Déry a forradalom megvívásának, majd megtisztításának feltételeit kutatta, mozgalom és emberi személyiség, politikai cselekvés és erkölcsi hatalom és humanizmus viszonylatait és összeütközéseit tárta fel.

Ojabb regényei: a G. A. úr X.-ben, A kiközösítő, az Ítélet nincs, a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról, a Kedves bópeer... a Félfülű és a Kyvagiokén e horizontot tágították történetfilozófiai szem- határokig. Ennek a történelemfilozófiának a szkepszis és a vele való küzdelem jelentette lényegét. Déry az emberi természet rejtélyein és a történelem esélyein töprengett. Azt kutatta, van-e értelme az ember legfőbb vállalkozásának: a történelemnek, a legyőzhető-e a természet végtelen közönye. Azt latolgatta, vajon a történelem megvalósíthatja-e a szabadságot és a rendet, az emberi haladás nagy eszményeit.

A horizontok tágultak tehát, mégsem lehet azt mondani, hogy az író hátat fordított volna korábbi tájékozódásának, s végképp elhagyta volna a már áttekintett terepet. Látóhatárának bővülése koncentrikus körökben történt, a valóság és a gondolat újabban feltárt és meghódított köre magában rejtette a már bejárt területet. A történelembölcselet igényében született újabb művek egyszersmind választ kívántak adni a személyes elhelyezkedés vagy a magyar társadalommal kialakított viszony problémáira. És e válasz igényével

nemcsak a régi érdeklődést tartották ébren, hanem az orientáció humánus és közösségi távlatát is.

Maga Déry is erre utalt: „nem szeretem azokat a fürge, öreg írókat, akik korukhoz méltatlan ügybuzgalommal szünet nélkül újra tájékozódnak a világban. Ha érett férfikorukra elvergődtek valamilyen álláspontra, melyről a világ érthetővé vagy legalábbis elképzelhetővé vált számukra, akkor öregségükre ne tagadják meg, mert attól még a régi látomásuk is hitelét veszti. Egy nagy tévedés termékenyebb az olcsó revíziónál.” Az új művek csak látszólag szakítják meg az életmű eddigi folyamatát. A kontinuitás szervessége bennük is kitapintható. Ők is az életmű és a művészi sors eredendő szenvedélyét: az igazság keresését képviselik.

Déry Tibor lázadó erkölcsét, szenvedélyes kísérletezését mindvégig igazságkeresés hatotta át. így vallott önmagáról: „Ellentéteimből, melyeknek fojtása néha fájdalmasabb egy gyilkosságnál, egyre világosabban oldódik ki egy nagy tanulság: az író mindenkinél jobban kötve van az igazsághoz.” Ezért mondhatjuk, hogy életművének második és fontosabb kulcsszava volt a lelkiismeret. Déry egyike volt azoknak az európai íróknak, akik egy viharos és válságokkal terhelt történelem napjaiban az emberiség lelkiismeretét szólaltatták meg, s e kollektív lelkiismeret zaklatásának, figyelmezetésének adtak el nem múló művészi alakot.

Pomogáts Béla