Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - NAPLÓ - Kulcsár Tibor: Vallomás a szülőföldről
KS^IPILdS) Vallomás a szülőföldről Szülőhazám a Bodrogköz. A falu, ahol születtem, Hardicsa ugyan innen egy kissé északnyugatra esik, de apai és anyai ágon egyaránt idevaló vagyok. Apai nagyapám, Kultsár Lajos Battyánban, Séra János pedig Pácinban született. Rokonságom zöme, nagybátyáim, unokatestvéreim ma is itt élnek, s életemnek az a néhány éve, amit — már nagydiák koromban — állandó lakosként itt töltöttem, döntően hatott rám, alapvetően meghatározta életem, jellemem, egyéniségem későbbi alakulását. Eszmélé- sem ideje, „második születésem” volt ez a néhány év. Falusi kántortanító fiaként Hardicsáról négyéves koromban kerültem apám újabb működési helyére, Nagyszaláncra, ebbe a Kassához mintegy harminc kilométerre fekvő, vegyes lakosságú nagyközségbe. A falu ebben az időben, akárcsak Hardicsa, az ún. önálló szlovák államhoz tartozott, de volt magyar iskolája. (Ma már egyik helyen sincs.) Szalánc ugyan kezdetben a Horthy-Magyarországhoz került, de egy határkiigazítás után szlovák terület lett. Ez a változás a későbbiek folyamán is nagyon éreztette hatását, az emberek elbizonytalanodtak. A reszlovakizáció idején például a falunak mintegy fele lakosságát képező magyarságból csak tizenegyen merték vállalni nemzetiségüket, köztük apám is. Vártuk, hogy kitelepítenek, de 1948 februárja megállította ezeket az eseményeket Az első elemit még magyar iskolában kezdtem, aztán, mint annyi nem- 'zedéktársam, szlovákban folytattam. Otthon az elrongyolódásig agyonolvasott Grimm-mesék után sorra szedtem a János vitézt, a Toldit, majd Vernét, Jókait, apám könyvtárának nagy részét, sokszor titokban, éjszakákon át is olvastam. De a szlovák nyelvet is jól elsajátítottam, amit jó nyelvérzékem mellett talán akaraterőmnek vagy makacsságomnak is köszönhettem. Már akkor is volt bennem valami „csakazértis”: osztályelső lettem. Apám ezekben az években, mivel nem taníthatott, csak a létminimumot kapta, később pedig amikor újra megnyíltak a magyar iskolák, 1951-től a Bodrogközbe, előbb Nagygéresre, majd Perbenyikre járt le tanítani. így a család három részre szakadt: apám csak a hétvégeken került haza, én meg 1953 szeptemberétől már Kassára vonatoztam be naponta a középiskolába. Szaláncon közben megalakult a CSEMADOK helyi szervezete és összegyűlt annyi gyerek, hogy az iskolában egy magyar nyelvű osztályt is nyithassanak. Mindebben apámnak is része volt. Az osztály megnyitása után azonban minket — 1953 decemberében! — kilakoltattak (a régi tanítói lakás, ahol laktunk, napközi otthonnak kellett), mondván, hogy a nemzeti bizottság mindenkinek ott köteles lakást adni, ahol a munkahelye van. így kerültünk Perbenyikbe, ahol néhány hétig a keresztapáméknál szorongtunk négyen egy kis szobában. Ilyen előzmények után lettem én valójában bodrogközi. A falu Királyhelmeccel és a borospincéiről híres Kisgéressel, majd a magyar határon túl Dámóccal és Lácával szomszédos, aztán kelet felé a vasút mentén Kisdobra, Bély, végül a csehszlovák-szovjet határállomás, Agcsernyő következik, innen pedig egy ugrásra van Kis- és Nagytárkány, ahol a Tisza folyik, s egy szakaszon hármas határt képez. Akkoriban, a kis járások idején, a király- helmeci járás több mint kilencven százalékban magyar nemzetiségű volt. A legelső és kétségtelenül a legnagyobb
