Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - ÉLŐ MÚLT - Szanyi Mária: Egy bodrogközi tréfás mese
II a) Mikor én gyermek vőtam, hát úgy kezdődött, hogy én akkor a lovat a kis csörgőgépben vajkorásztam, s akkor megtartott a cséplés négy ..., négy hónapig is. Meg tovább is. És kérem szépen, ott a ló lesoványodott úgy a gépben, hogy ... Pedig az ott kapott abrakot mindenfélét, de úgy lesoványodott a ló, hogy kitörte a hám a hátát. b) Meleg vót, osztán kifakadt neki, oszt — engedelmet kérek — a gennyedtség kifakadt neki. Hát olyan lyuk vót benne. Oszt addig hordom a lovat, addig hordom a lovat legelni, hogy egy makk véletlenül beesett a hátába. És abból a makkból meg kinyőlt egy olyan fa. Az olyan hirtelen nyőtt, hogy az eget érte a teteje. Egyszer osztán tavaszkor viszem kifele a lovat, hogy viszem kifele tavaszkor a lovat a tőtésen keresztül, hát a ló még le is térgyeit. Hát úgy meghajlott, a tetején nem tudtunk az égtől felmenni az izé ... a hogyhíjjákra, hogy át mán a tőtésen. Elég az ahhoz, hogy az izé, a madarak hulltak lefelé, meg mindenféle... Hát egy igen szép madár vót. Én meg igyekeztem, hogy megfogom a madarat. Ágról-ágra addig ment, addig ment, hogy utoljára felérkeztem az égbe is. Hát mán felnézek, hogy mi újság az ég alatt, hát felnézek én is. Hát integettek az öregek, hogy gyere, gyere fiam. Osztán felmentem. Széjjelnéztem. Hát addig jártam ott, addig jártam ott, hogy utójára — kérem szépen — jönnék vissza, hát valahogy a lő elment onnan. No hát hogy megyek má most vissza, hogy megyek má most vissza? Hát utoljára azt mondja ott egy bácsi, azt mondja: hát sodorj kötelet, öcsém. Itt van — azt mondja —, nézd csak milyen halom korpa — azt mondja. — Sodorj belőle kötelet. — No, én oszt hozzáfogtam, izét, korpakötelet sodorni belőle. Addig sodortam, addig sodortam —, azt mondták, má háromszor-négyszer is leér a földre. Hát hogyne, félig se ért! Hát egyik helyen vastagabb vöt, másik helyen vékonyabb vót. Hát addig tódoz- tam-fódoztam a korpakötelet — mer alórul felőre tódtam, felörül meg alóra tódtam — addig tódozgattam-fódozgattam hogy utójára a korpakötel elszakadt. Én meg bele estem nyakig a fődbe. Oszt kiabáltam: segítség! segítség! Oszt nem vót kinek kisegíteni.. Én meg akkor haza szaladtam ásóér, kapáér, oszt kiástam magamat. c) Ahogy mennék hazafelé, tetszik tudni, hát nem ide kerültem hanem a Bánóci sajtójába valahogy. A Bánóci sajtójába kerültem. Ott meginten, kérem szépen, valamf lacikonyha készült, láttam. Hogy kicsoda, ki nem, azt nem tudom. Fekete ruhás emberek vótak, kérem szépen. Kihoztak egy ökröt, én meg elbújtam, kérem szépen. Hova- bújjak? — a garatba bebújtam. Osztán ezek hoztak egy ökröt — levágták. Jó kövér ökröt. Levágták, azt se tudom, kié vót, mié vót? Osztán a rakoncát meghegyezték,, oszt azon forgatták az izét , a hogyhíjjákot, a húst. Éhes vótam nagyon, mer megéheztem ott is. Nem adtak enni semmit se, pedig nagy szegénység lehet — mer nem adtak enni, semmifélét enni, oszt megéheztem. — Hát elég ez ahhoz, hogy meg felegyenesedek, meg lehúzódok, meg felegyenesedek, meg lehúzódok ... hogy utójára egy meglátott, osztán hozzám hajintott egy csontot. Nem engem ért, hanem a korpakötelet, vagyis a garatkötelét, madzagját, amelyik fityegett. Addig, hogy hozzám vágta, ?r. tneg ráestem a másiknak a fejére. A többiek megijedtek... Annak az embernek, aki hajította ... Akkor osztán a többiek meginten megijedtek, nem tudták, hogy mi az? ... Egyszer kérem szépen, az, aki ott maradt, hát a nyelve a szájából kilógott. Én meg kimarkoltam a kezéből a kést, osztán elvágtam. Ez meg szaladt a többiek után, mondja, hogy: ember vót, kés vót! kés vót! Mer nem tudta rendesen kimondani a izét,, a szót. Mer nyelve nem vót. Itt osztán visszajöttek, hát azt mondták, hogy má mindenképpen megölnek. Megölnek. Én meginten osztán hát csak hallgattam, vártam, hogy mi lesz vélem, mit határoznak? Mégiscsak egy azt mondta, hogy nem, csak hagyjanak neki békét. Mikor ettek, ittak, mán kibontottak egy hordót — hát. Kivették a fenekit. mer kiitták belőle a bort. Oszt akkor befenekeltek engem a izébe, hordóba. Ott, azon a lyukon, ahol a dugót kihúzták, a bort szíjták ki rajta, meg eresztették, hát azt nyitva hagyták. Oszt ott a farkasokból — igen sok farkas vót, hát jöttek a farkasok, azután szedték összefele a csontokat. Hogy egy ott izé, ette a csontot, úgy lefeküdt, és úgy odatartotta valahogy a farkát. Nagy bozont a farka — így megcsíptem, osztán behúztam, a kezemre csavartam. No oszt az énvelem megindult árkon-bokron keresztül-kas- súl. Addig szaladt, addig szaladt, hogy utójára osztán egyszer véletlenül osztán az
