Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - ÉLŐ MÚLT - Balassa Iván: Bodrogköz mondavilágáról

eszelhette ki valami magyarító elme, éppen úgy, mint ahogy Tárcái nevét onnan eredeztették, hogy Árpád egyik vitéze Tar, a költött monda szerint, csalt. Mindezeknek sem a néphagyományhoz, sem a tudományhoz nincsen semmi köze. Ennél sokkal mélyebbre kell hatolnunk a történeti hagyományokba, a hitvilágba és akkor a szorgos munkát siker koronázhatja.

A honfoglaláskori sírok feltárása során az újabb régész-kutató nemzedék rengeteg- olyan megfigyelést tett, melyek nemcsak a temetési szokásokra, hanem az egész hitvilágra, sőt a családi és nemzetiségi szervezetre is fényt derít. így ezeket mind sorra vettem és próbáltam megfelelőiket a bodrogközi hitvilágban, a mondák között megtalálni, sőt egyiket-másikat a rokonnépek megfelelő hagyományaival is összevetni. Mivel ezen a téren László Gyula, Diószegi Vilmos és mások előmunkálatai széles csapást vágtak, ezért jó néhány olyan elemet sikerült nekem is fölfedeznem, melyeket a honfoglaláskorig, nemegyszer még annál is régebbre lehet követni. Ezek egykor részei lehettek a magyar samanizmusnak, a táltoshitnek. Ekkor derült ki, hogy a Bodrogköz milyen sokat megőrzött, éppen elzártsága folytán ebből a különleges és bennünket magyarokat Kelethez kapcsoló hiedelemvilágból.

A honfoglaláskori, így a bodrogközi temetőkben is a kiemelkedő társadalmi szerepű halottak mellé lovukat is eltemették. De nem egészében, hanem a fejét, lábcsontjait és a lenyúzott bőrét, amit valamivel (szénával, szalmával) kitömtek. így az olyan volt, mint az élő, ezért fel is kantározták, rárakták a nyerget. Mindez azért történt, hogy a túlvilágon megelevenedve mindjárt a gazdája rendelkezésére álljon.

Szatmár megyei mondából ismerjük ennek egyik följegyzett emlékét, de a Bodrogközben több változatát is sikerült megtalálnom. Majdnem mindegyik egy Czifra Gyuri nevű kocsishoz kötődött, aki sokfelé teljesített szolgálatot és igen tudós emberként a szalmazsákot, sőt még a döglött lovat is meg tudta eleveníteni.

Úgy emlékeznek rá, hogy a hintót és a lovakat sokszor a levegőbe röpítette, hogy minél hamarabb célhoz érjenek, de ez gazdáját annyira megijesztette, hogy mindjárt el akarta szolgálatából bocsátani.

Mikor megérkeztek... „Gyuri nekilátott a lovak kifogásának. Amikor ragasztja is az egyiket, hát az csak kifordult a hámból. Megdöglött. Kérdik tőle, hát mi van ezzel a lóval:

— Mit kérdik, hát már egy hónapja így járok vele dögölve!

Igen megiszonyodott mindenki, de még magukhoz sem tértek, amikor azt látják, hogy nagy recsegéssel, ropogással lefordul az istálló teteje. Akkor már látták, hogy ez több kettőnél és azt tanácsolták a gazdának:

— Fogadd vissza ezt az embert, mert ládd, máris milyen nagy károd van.

Közelebb mentek megnézték, megtapogatták, hát tényleg az istálló fala kidült.

Erre a gazda:

— Gyuri! Hát meggondoltam, maradjon csak maga tovább is nálam.

A kocsis odament, oldalbarúgta a döglött lovat, az mindjárt felugrott és be egyenesen az istállóba, az istálló is rendbe lett, mintha soha semmi hibája sem történt volna.”

Egy másik esetben nagyon megszorult a kocsis és eladta a báró négy szép lovát és helyettük szalmazsákokat állított be az istállóba. Ha menni kellett, ezeket mindig meg tudta eleveníteni. Egyszer mégis kileesték a titkát és a báró azonnal elengedte. De' bizony nem boldogult nélküle, úgyhogy addig könyörgött neki, amíg dupla kommenció- val vissza nem jött. „Megy be az ólba, megérinti a szalmazsákot, egyikbe is belerúg, a másikba is belerúg. Megrázkódik a szalmazsák. Felállt és már lónak változott.”

„A kocsisok már maguk is figyelték Czifra Gyurit. Este, mikor az istállóban lefeküdtek, úgy tettek, mintha mind elaludtak volna, pedig a pokróc alól leskelődtek. Egyszer csak látják, hogy előveszi az ülészsákot, megnyergeli és kivágtat az ajtón. Reggel fele, mikor kelni kellett, akkor már ismét a helyén találták.

Másnap este újra megfigyelték, hogy teszi rá a nyerget a szalma ülészsákra. Sokan azt is látni vélték, hogy olyan paripa vált belőle, amelyik Czifra Gyurit a magas égbe felrepítette. Éjfél után jött csak vissza. Hol járt? Nem merte senki tőle megkérdezni. Mikor lenyergelte a lovat, az megint csak olyan szalmazsák lett, mint este.”

Ilyen és ehhez hasonló hiedelemmondákat még nemrégiben is sokfelé ismertek a Bodrogközben. Ezek középpontjában az a természetfeletti erővel rendelkező kocsis, pásztor állott, aki a kitömött szalmazsákot — az egykori kitömött lóbőrt — meg tudta ele