Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Tőzsér Árpád: Első közlésem

rallsta Puszták népében is éreztem bizonyos megbocsátó-megértő anekdotizmust. Falumra inkább József Attila arzéntól elkékült öregeit éreztem jellemzőnek. Nálunk unokák nagyszülők ellen, nagyszülők fiák ellen törtek. A földért, a megélhetésért könyörtelenül gyilkolták egymást az emberek. Családom, rokonságom tagjai napjában sötét drámákban szerepeltek, lassan elment hát a kedvem a nosztalgiától. Én menekülni szerettem volna ebből a világból, s nem idealizálni.

S a korábban leírt természetélmény mellett ez a faluélmény (metagenézis, sorstudat) volt létezésemnek az a másik mélyrétege, amelyből — úgy gondolom — költészetet lehetett volna csiholni. De mindez csak jóval később került be verseimbe. Akkor, mikor a hatvanas évek elején eredendően tragikus világlátásomért, életérzésemért, szenvedéseimért őseimet s a felnevelő közösséget kezdtem vádolni. Ezt nevezte Turczel Lajos egy akkor írt kritikájában „biológiai determinizmusnak”. Illusztrációként hadd idézzek a meghatározást ihlető versek egyikéből:

Hogy majd örökre elhagyhassa, csörtet vissza a vérbe, gazba.

Otthon, 1962