Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Magyarország története 1918—1919, 1919—1945

A Hóman—Szegfű-féle sorozat különböző meggondolások alapján az I. világháború kitörésével zárul. Ha ezeket az indokokat a marxista-leninista sorozatnál is alkalmazták volna, akkor azt valószínűleg a II. világháború végével zárták volna le, főképpen azért, mert a levéltári anyag részben még nem hozzáférhető, részben pedig állandóan folyik a föltárása. Ezért a IX. kötetet feltétlenül utolsó előttinek kell megjelentetni. Ennek publikálása nyilván a legnehezebb feladat lesz, mert elég egy elhamarkodott állásfoglalás és máris egész fejezetet kell a következő kiadásban módosítani, illetve átdolgozni.

A kezünkben levő VIII. kötet egyes részeinek anyagát a korszak iránt érdeklődő olvasók megismerhették az „Értekezések a történeti tudományok köréből” új sorozatában megjelent egyes füzetekből is. Ki kell hangsúlyozni, hogy amikor az ország 1944— 1945-ben hadszíntérré vált, nagy mennyiségű levéltári anyag elkallódott, másrészt még mindig akadnak föl nem használt iratok. Ilyen például a szombathelyi Állami Levéltárban az egykori (Sigray-féle) Nyugat-magyarországi Főkormánybiztosság irattára, amely az osztrák történészeket is érdekelni fogja, valamint a veszprémi Állami Levéltárban Kratochvil Károly altábornagy iratgyűjteménye. Eszerint a történetkutatóknak még mindig lesz miből tallózniuk.

A kötet jobban sikerült része „A forradalmak kora”, amely a polgári demokratikus forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság történetét tárgyalja. A második rész [Az ellenforradalmi korszak) némileg egyenetlenebb képet mutat, talán azért is, mert míg a forradalmi időszakkal két történész könnyedén megbirkózott, addig a terjedelmileg ennek közel háromszorosát képező ellenforradalmi korszak megírására nem öt vagy hat, hanem pontosan tizenhárom történész együttműködésére volt szükség. Hogy a sok bába közt elvész a gyermek, annak kirívó példája, hogy a trianoni békeszerződés megalkotása, végrehajtása és módosítása (a velencei egyezmény és a soproni népszavazás is ide tartozik) meglepően szűkszavúan került elemzésre, mintha valami jelentéktelen ügy lett volna. Márpedig éppen a trianoni békeszerződés volt, amely eleve predesztinálta a magyar külpolitika útját. Amint a Károlyi-kormány a francia, az ellen- forradalmi rendszer az olasz—német (de főleg a német) orientációba bukott bele. Lehet, hogy egy szociáldemokrata-kisgazdapárti kormány szomszédaival szemben más politikát folytatott volna, de az is valószínű, hogy ami 1934-ben Ausztriában történt, az Magyarországon is bekövetkezett volna.

A kötet második részének egyes fejezetei a következő témákat ölelik fel:

I. Európa az első világháború és a forradalmak után. A békerendszer és a forradalmi válság.

II. A Peidl-kormánytól az első királypuccsig terjedő időszak.

III. A konszolidált ellenforradalom. Itt van tárgyalva a második királypuccs, a Bethlen—Peyer paktum, a gazdasági stabilizáció és a Vági-féle Magyarországi Szocialista Munkáspárt története.

IV. Az ellenforradalmi és ellenzéki politikai ideológiák a 20-as években.

V. A gazdasági válság és a Bethlen-kormány bukása. Károlyi Gyula kormánya.

VI. A fasizmus és a német befolyás előretörése.

VII. Magyarország közgazdasága a két világháború között.

VIII. A magyar társadalom a két világháború között.

IX. A sajtó, közoktatás, társadalomtudomány és művészet az ellenforradalmi korszakban. ^

X. Magyarország a második világháború előtti években.

XI. Magyarország a második világháború kitörésétől a Szovjetunió elleni hadüzenetig.

XII. A háborúba lépéstől a német megszállásig terjedő időszak.

XIII. A német megszállás és a szovjet haderő magyarországi hadműveleteinek időszaka 1945. április 4-ig.

A kötet bőséges képanyaggal, térképekkel és táblázatokkal van ellátva. Ezekhez Időrendi áttekintés, személynév- és helységnévmutató csatlakozik, továbbá az igen fontos „Források és feldolgozások” című fejezet, amely 67 oldalon keresztül sorolja föl a felhasznált anyagot. Bőven van hivatkozás szovjet, román, jugoszláv, osztrák, csehszlovákiai és más országbeli szerzőkre2, sőt a nyugati emigráns magyar történelmi irodalmat sem hagyták figyelmen kívül. A szerzők általában 1973-ig megjelent kiadványokat vettek figyelembe és tekintettel voltak kéziratokra, valamint levéltári aktákra