Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Utak, irányok (Beszélgetés Nagy Jánossal)
O Milyen gyakran és milyen zenét hallgatsz? — Hullámzó dolog. Úgy vagyok vele, mint a költészettel, mindig vannak kedvenceim. Most talán Vivaldi a soros. Különböző korszakaim voltak. Liszt, Bach, Bartók, Kodály, Haydn, mikor hogy, de főleg a legegyszerűbben, legtermészetesebben előadott hépdal hat rám. Csángó dalok főleg: ez az a népdal, amelyen jól érezni a táji jelleget, azt, hogy honnan való. Korán fölfigyeltem olyan mongol népdalra, amelyen éreztem, hogy „magyar”. Később ez oda fejlődött, hogy ezek a kapcsolatkeresések töltik ki, a magam területén, az életemet. A cél, összekapcsolni újra, ami valaha egy volt, a rokon kultúrákat. • Miért? — Előre haladni nagyon nehéz. Hátulról, a múlt felől próbálom biztosítani magamat. Kaptam például egy föladatot Gútán. A föladat adva volt, de az ember próbálja belevinni önmagát. A téma az volt, hogy elvonult az árvíz, s a községet újjáépítjük. Több vázlat közül az realizálódott, hogy travertinból szfinxet faragtam. Ez a szobor a megmaradást jelképezi, formájában, anyagában, súlyában, mindenben. Rohanó vagy gyorsuló korban furcsa Ilyen statikus dolgot létrehozni, de a megállás gyönyörűsége is költészet. A régi nagy értékek hordozóit megtartani — ez az, amit szedetnék. Bebizonyítani, hogy a tanítás, hogy a magyarság rokontalan, hogy pusztulása szinte napra és őrára kiszámítható, nem igaz, mert az ősi magyar kultúra Eurázsia nagy kultúráinak része. Ez talán merészen hangzik, de ilyen megsemmisítő tendenciák ellen csak ennek a ténynek hangoztatásával lehet védekezni. Hallgattam kirgiz népdalokat — magyar pentaton dalok voltak, kirgiz szöveggel. Mongóliában jártam, egyebek közt folklőrbemutatón, énekkel, tánccal: ha hiszed, ha nem, emlékeztem ezekre a dallamokra, szinte a szövegüket is tudtam, eltűnt a hatalmas tér- és időtávolság köztük és közöttem. Fényképeztem embereket, akiket a Csallóközben, ha ide csöppennének, senki se nézne meg, annyira rokonarcok, különösen a burjátok. • Te városi ember vagy, tetőtől talpig urbánus jelenség, aki egy romantikus ifjúkori parasztkultuszon át jutottál el mai céljaidig, s ma már alig él benned romantika, vagy ha él, az csak amolyan hajtóanyaga egy intenzív szakmai kutatómunkának. Ez már nem is kodályi, hanem bartóki — picassói — munka. Ha legújabb dolgaidat nézem, itt sejtem a te mai lényegedet. Jól érzem-e? — Ez végtelenül összetett dolog. A legegyszerűbb alakban akkor jelentkezett, amikor foglalkozni kezdtem a problémával, valahogy úgy, hogy a népnek kell alkotnom, s ide az a legrövidebb irány, ha mintegy a népdalföldolgozások útját járom, azaz, veszek egy népi témát, s egy bizonyos mai európai iskolázottság birtokában, egyszerű formában visszaadom. Csakhogy ebből egy abszolút rossz álnépieskedés jött ki, amolyan magyarnóta műfaj, ami aztán éppen az ellenkező irányba vetett, mint amit szerettem volna. Akkor mélyebbre ástam. Rokon vagy rokonnak hitt népek ősi kultúrájával és formavilágával kezdtem foglalkozni. Ez már sokkal modernebb, a mai kornak megfelelő művészet, de itt is megvan ugyanaz a buktató, mert nem lehet büntetlenül régész- kedni, archaizálni a mai művészetben, vakvágány ez is. Amikor az ember minderre rájön, van egy hatalmas áttanulmányozott anyaga, tudása, tapasztalata, adottak a fantasztikus lehetőségei, és nem tudja, merre induljon a sok irány közül. Amit csinálok, azért olyan heterogén, mert ebből az alapállásból próbálok megcsinálni egy gondolat- világot. Vannak még egyéb fontos követelmények is: mai művészetet kell csinálnom, mai embereknek, a ma kultúrájával vagy kultúrálatlanságával megvert vagy megáldott embernek, és ezek nagyon konkrét föladatok. Van egy technicizálódott XX. századvég, ahol már annyi a probléma, hogy nagyon nehéz szót értenünk. A legmélyebb létfenntartó ösztönökre kell támaszkodnunk és a legmagasabb technikai vívmányokra. Van ilyen találkozás, Picasso és Henry Moore megmutatta nekem. De ez a két művész egészen más társadalomban élt, ahol a követelmények nem olyan határozottak, mint minálunk. Nagyobb volt a mozgásterületük, tágabbak a realizálási lehetőségek, földrajzilag is, társadalmilag is. Moore-nak például mindegy volt, hol csinálja meg a szobrait, Angliában, Skóciában vagy Franciaországban-e. Mi sokkal konkrétabb helyzet elé vagyunk állítva. Ez persze rejt magában pozitívumokat és negatívumokat is. Nálunk nem lehet „mellébeszélni”. • Ott lehet? — Lehet, mert mindenre akad vevő, legfeljebb az illető mű nem kerül be a művészet
