Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - Zalabai Zsigmond: Mérlegpróba (A „Négyek” költészete)

Jóságos ég! Minek, minek? / Folyóirat. Éppen kibontom, / s ÁTÜLTETETT EMLÉKEZET. / Egy vad patkány idomítottként / ugrált, táncolt, emlékezett. / Kísérletek. És egyre mondom: / karavánok, megvadult kések, / átültetett emlékezések, / s arany, aranymezők a Holdon.” Belső nyugtalanságának — egyben tehát korunk nyugtalanságának — erőteljes motiválása a Beteg fecskék is; Tőzsér Árpád Fémek idejével együtt líránk egyik legemlékezetesebb katonaélmények szülte verse. A bolondban — a rációba vetett hit és szkepszis ütköztetésével — a személyiség hasadásának folyamatát jeleníti meg. Ez a vers már nem az a hagyományos portré, mint az írásunk elején említett Nagyapám. A látvány itt már csak kiindulópont, a végpont a nyugtalan tudat föltérképezése: „csupa érc / komopolás / kezet / fogjunk kezet / meztelenre / fosztó leszámolás.” Ez a fajta •— a lírai szituációtól, konkrétumoktól, cselekményelmondástól megfosztott — versépítés már az Egyszemű éjszaka költőinek stíluskísérletei felé mutat. Mint ahogy afelé mutat Bárczi István java verseinek — a Betléri képeslap nak, a Szárny nélküli madárnak, a Különcöknek, a Hieroglijáknak, Az udvar négyszögének, a Napraforgóknak, A bolondnak, A fényképnek, a Kísérleteknek, a Különválva nak, a Tébolynak — valamennyi jellegzetessége: a falusi-paraszti élményvilágtól való elfordulás, korunk és civilizációnk ellentmondásainak kutatása, a modern személyiség vizsgálata, a többsíkú — konkrét és absztrakt képiségű — versépítkezés, az intellektuális- antropológiai költészeteszmény.

„... költő jelentkezett teljes fegyverzettel!" — kiáltott fel Bárczi István porondra lépésekor Egri Viktor. Űjjongásában jó adag a túlzás. A Tükör előtt-bői éretlen verseket, bántó modorosságokat, képzavarokat, stilisztikai pontatlanságokat is idézhetünk („’tisztaságsorompó”, „szóból kalapált emberségmorzsa”, „tömjén helyett gáncsoló szóbotot markolt üstökön”; „mert teremni, mint a gyár” stb.) Bárczi harminchét versét tartalmazó gyűjteményének csupán kb. az egyharmada „néz vissza” az olvasóra. Ezek a költeményei azonban, jóllehet csupán jelzései egy alakuló s végül is torzóban maradt költői világnak, értékes hozzájárulások líránk téma- és formabeli korszerűsödési törekvéseihez, s további távlatokat ígérnének, ha — Bárczi István hosszúra nyúlt hallgatásának vége szakadna. Arra, hogy minek nevezzük ezt az elnémulást — erőgyűjtésnek-e? megrekedésnek-e? — a jövő adhatja meg a választ.

Nagy János: Idill