Irodalmi Szemle, 1976

1976/8 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: Gerő Gusztáv művészetéről

Gerő Gusztáv művészetéről

Immár hagyományossá vált, hogy a Jókai-napok időszakára valamely hazai magyar képzőművészünk tárlatát nyitják meg a komáromi Dunamenti Múzeumban. Ez idén a Losoncon élő, hegybányai születésű (1889, XII. 11.) Gerő Gusztáv festményeit, akvarelljeit láthatta a közönség. Életművének keresztmetszetét, mindazt, amit a budapesti főiskolán mestereire, Szinyei-Merse Pálra, Rudnay Gyulára, Aba-Novák Vilmosra, Révész Imrére figyelve elsajátított, és — később — a maga képére formált. A gondosan megválogatott anyag méltón képviselte több évtizedes munkásságát. Kiállított képei módot adtak arra, hogy végigkísérjük alkotói fejlődésének állomásait, felhívták figyelmünket kedvelt témáinak, kifejező eszközeinek egyes változataira, letisztult realizmusára, s az utóbbi években festett képeinek drámaiságára. Vallomások ezek a képek alkotói felfogásáról, életművének tartalmi-formai változásairól.

Gerő Gusztáv mindig a valóságot éli meg és fogalmazza át. Túllép a látvány természetelvű rögzítésén, s arra törekszik, főleg sötét tónusúra hangolt színeivel, hogy némi töprengésre indítsa szemlélőjét. Meditációra való hajlama művészi munkásságának már korábbi szakaszaiban kibontakozott. Gondosan megkomponált, kis méretű tájképein vagy városképein beszámol a látvány nyújtotta érzelmi hatásokról is. Festményeivel nem a részletek aprólékos kidolgozására törekszik, hanem színárnyalataival — a zöldek és a kékek sokaságával, a szürkék és a barnás árnyalatok komorságával — a külső megjelenítés hangulatát fokozza. Nem a jelenség vagy az esemény puszta ábrázolását tekinti tehát feladatának, hanem a hozzájuk fűződő reflexiók grafikai kifejezését tekinti elsőrendűnek. A tavaszi vagy az őszi erdőségek, a hatalmas tölgyek és cserfák, a fehérlő nyírfák és mezőségek, a füleki és a losonci utcarészletek Gerő Gusztáv munkásságának csúcsait jelzik. Retrospektív kiállítása újabb alkalmat adott arra, hogy eddigi munkásságának egészéről, jelenkori képzőművészetünkben betöltött helyéről érdemlegesen elgondolkozzunk.

Gerő Gusztáv Szuchy M. E. felvételén, 1976 áprilisában

Gerő Gusztáv tanári pályája, az oktatás és nevelés ember- és életközelsége, ma is komoly alapja aktív művészeti ténykedésének. Küzdelmes ifjúsága és igazságszeretete józanságra nevelte őt. Művei olykor líraian sugároznak, máskor meg a l’art dramatiquae légkörét árasztják. Képein a tények, az ideák, az élethelyzetek képszerű egyensúlyba rendeződnek: ábrázolnak, dokumentálnak, s ez igen fontos tényezője munkásságának. Számára a művészi valóság nem a puszta „megoldást”, a műtermi „kitalálást” jelenti, hanem alkotó tevékenységének indoklását, szellemi és tárgyi feltételeinek megteremtését, harmonikus kiegyensúlyozottságát igazolja. Egyszerű és őszinte az ő művészete. Impresszionizmusa, amely munkásságának legalapvetőbb jellemzője, önmaga festői lényéből fakad. Nem stílus, de nem is formanyelv. Magatartás inkább, a világ megismerésének számára egyedüli lehetséges módja. Azt tudja csak képpé, festménnyé fogalmazni, amihez érzelmileg is közel áll, amit valóban fontosnak és hasznosnak tart. Korszerű-e ez a festői magatartása, hozzánk szól-e? — voltaképpen nem is lényeges s talán eldönthetetlen is. Lényege, hogy mélyen és átgondoltan emberi. Ezért mai, ezért értékes is egyben ez a művészet.

Szuchy M. Emil