Irodalmi Szemle, 1976
1976/8 - HAZAI TÜKÖR - IPOLY MENTE - Püspöki Nagy Péter: Ipolyság a tatárjárás évszázadában
kívül senki elé nem idézhetők”,38 Ezt a kiváltságot V. István király 1270. május 21-én ismét megerősítette.39 Ezzel a kiváltsággal Ipolyság illetve a monostor alá rendelt népek a szabad városok polgáraival ill. az országos nemesekkel csaknem egyenlő helyzetbe kerültek. Csupán azért nem beszélhetünk Ipolyságról úgy mint szabad városról, mert a jog hordozója nem a sági kommunitás, hanem a monostor népeinek közössége volt. Ezért egészen természetes, hogy a konvent minden nagyobb falva (Ság, Egeg, Palota) idővel mezővárosként tűnt fel. A várossá válás további kelléke a piactartási jog Ságon és Egegen már korán, 1293-ban feltűnik.40 A tatárjárás kétségtelenül érintette Ipolyságot. Mivel IV. Béla király az 1241. ápr. 11-én lefolyó mohi csata színteréről az Ipoly völgyén át menekült,41 arra gondolhatunk, hogy a tatár csapatok csak a téli hadjárat idején, 1242 februárja táján jutottak el Ipolyságra. Források híján nem tudjuk eldönteni, hogy ezek Batu kán Esztergomot ostromló csapataihoz tartoztak-e, vagy pedig Orda kán Morvaország felől ez idő tájt érkező katonái voltak. A közvetlen tatár veszély Ipolyságon feltehetően nem tartott tovább egy-két hónapnál. A tatárok megjelenése inkább Ipolyság felégetésével, mintsem emberkárral járhatott. Ezt azért állíthatjuk, mert az alapító oklevél új kiadásában IV. Béla a monostor népeit felsorolva nem hivatkozik emberéletben esett károkra. A sági népek — mint sok más helyen annyian — sikeresen megbújhattak az erdőkben.42 A tatárjárás tehát, ahogy már tanulmányunk elején jeleztük, Ipolyság esetében inkább korhatár: a történelem előtti kort választja el az oklevelekben követhető történelmi időktől. A tatárjárásnál kétségtelenül nagyméretűbb pusztulást ért meg Ipolyság 30 évvel később, az 1270—76 közti háborús időkben. Az új uralkodó, V. István hadat üzent Ottokár cseh hercegnek, aki védelmébe fogadta a határszéli hazaáruló nagyurakat. Ottokár viszont V. Istvánnal szemben II. András unokáját, III. Andrást akarta trónra segíteni. Ottokár hadai 1271 elején ellenállás nélkül bevették Pozsonyt, Nagyszombatot, Nyitrát, sőt meglehet, ekkor Ságot is elérték. Moson mellett 1271. május 22-én Ottokár vereséget szenvedett, majd júl. 2-án kénytelen volt békét kötni. A feudális anarchia Magyarországon ez idő tájt bontakozott ki. A tartományurak kedvük szerint a külső hatalmak oldalán vagy ellenük, avagy egymás közt harcoltak. A belső zavarok 1272 második felében még jobban elmélyültek. Mintegy két évi uralkodás után 1272. aug. 6-án V. István király meghalt. Utána a gyermekkorú (10 éves) IV. László illetve a nevében kormányzó anyakirálynő, Erzsébet és Pektari Joakim uralkodott.43 Ipolyság népességének és gazdaságának az említett háborús években történt nagyméretű pusztulását IV. László 1275-ben kelt oklevele igen eleven szavakkal festi le: „a hosszú idő óta folyó háborúskodás, a hadak gyakori megszállása és a sokfajta adókivetések, amelyek a Saag-i monostor népeit terhelték, kik számban olyannyira megfogyatkoztak, hogy ha a király saját jóindulatától indíttatva irgalmat nem gyakorolt volna, ott tovább nem tartózkodhatott volna, az említett monostorban lakó szerzetesektől pedig semmi szolgálatot nem követelhetett volna, nehogy a népek megfogyatkozása miatt ebben a monostorban az Isten dicsőségének szervei működésüket felfüggesszék, vagy azonnal beszüntessék, ugyancsak az istentisztelet növelésének céljából, valamint nejének a fenséges királyné asszonynak kérésére akinek védnöksége alá helyeztetett ez a monostor, ezt az általános engedményt adta: e monostor népei bárminő rangúak legyenek is, minden hadiadó alól amelyet régen élelmezési dénárokként, vagy bármiféle dologi alakban a királyi felség által kiróva rájuk esett, valamint a mindenféle katonaság elszállásolásának terhétől örök időkre mentesek legyenek.”44 Ez a kényszerhelyzetből adott kiváltság Ipolyság népeinek jelentős előjoga lett. Az oklevél gya38 MÓL Dl. 292, 785, 893, 3445. 39 MÓL Dl. 710. 40 Lásd Kanuz: Monumenta Ecclesiae Strigoniensis II. 342 és 344. Í1 Hóman Bálint: Magyar történet I. 547. Í2 MÓL Dl. 287. *3 Hóman Bálint: Magyar történet I. 585—599 és Gunst Péter: Magyar történelmi kronológia Tankönyvkiadó Bp. 1970 2. kiad. 41 1. <‘1 MÓL Dl. 785.
