Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - HAGYOMÁNY - Dienes László levelei Fábry Zoltánhoz

Hogy a Sebezhetetlen menekülést nem hoztam, az nem volna hiba, a hiba az, hogy ezt nem írhattam meg önnek idején. De lássa: nagyon nehéz lett volna ezt megírni, s ha a sok munkához még egy ilyen gátlás is járul, könnyen elképzelhelt, hogy halasztódott egyik napról a másikra. Pedig bennem elejétől fogva megvolt a jószándék, hogy őszintén megírom Önnek: nem értem a cikkét, s nem adhatok olvasóim elé olyat, amit magam sem érek. Ön nem kezdő író, akinek nehéz az ilyet megírni, most udvarias kifogásnak kell vegye, s sokkal közelebb áll hozzám, semhogy fájna az őszinteség tőlem.

Kedves Fábry Zoltán, az ön igen egyéni és igen szép kifejezésmódja, az, ami ez esetben nekem elbarrikadírozza azt, amit mondani akar. Stílusa, amely úgy tetszett a Wilde-cikkben, mert odavaló volt s nem volt túlozva. De higgye el nekem, a Kas- sák-cikk — nem tudom, lehet, hogy nincs igazam, — de én nem tudok mit kezdeni vele. S azt hiszem, nem mindig jő így írni. Fárasztó. A kapcsolatok mindig csak a mondatok közé vannak elrejtve, sokszor nem világosak. S a mai ember gyorsan szeret olvasni, ezért jobb szereti az egyéni, világos, tömör, de nem túltömött stílust. S mondatokat, melyek között könnyű megtalálni az összefüggést.

Lássa, ezért nem hozhattam a Sebezhetetlen menekülést. Nempedig, mert közben „jobbat kaptam”. A Hevesy cikke már hónapokkal előbb meg volt beszélve, s amint a cikk elé írt jegyzet alól kiérezheti, csak szükségmegoldás volt, amikor az ön cikkét úgy éreztem, nem tudom hozni.

Szeretném, ha megérezné, hogy teljesen őszinte vagyok, s ez enyhítene rossz érzésén. Levelét nem merem újra elolvasni, úgy fáj, ha már rátekintek is. Mert látja én igazán oly közel álló testvér-leiket véltem megérezni Önben, s érzek ma is, amelyet az ember csak egy-kettőt talál egész életében. S nagyon fáj, hogy Ön egy óráig feltételezhette rólam, hogy én elakarom ejteni Önt, hogy most már nincsen szükségem Önre. S fáj, hogy feltételezi azt, hogy ennek külsőséges okai lehetnének, mint terjesztési s hasonló ügyek. Hát olyan kicsiny embernek gondol ön engem? S ha ilyennek gondol, hogyan érdemesített még egy levélre is? De Önnek nagy fájdalmat okoztam, s Ön ennek hatása alatt írta levelét. S ezért mindezt csak a magam számlájára írom, s kérem önt, hogy bocsássa meg a hibát, amelyet önnel szemben elkövettem, s próbáljon éppen úgy érezni irányomban, mint azelőtt.

Az elküldött cikkeiről sorra beszámolok. Az elkésett Szántó-kritikát próbáltam elhelyezni a Keleti Újságban. Nem akarnak fizetni érte, visszavettem. A múltkoriban az igazgatóval már elértem azt, hogy cikkeket fog hozni öntől. De most lefújták: leépítés minden vonalon. A Hinkemann fordítást feltétlenül hozni fogom. Nem azért, mintha nem akarnám hozni, hanem hogy önnek másfelé is keresetet szerezzek, megpróbáltam eladni egy most megalakult Studio művészeti társaságnak előadásra. Szeretnék, de nincs pénzük rá. Gondoltam, ön fordít nekem mást, s így két dolgot tud elhelyezni. Az Utópiavalóság regényeit hozom a következő számban. Eddig mindig lemaradt, mert kissé hosszú szemlének, cikknek pedig nem elég. Általában szeretnék több dolgot hozni (ez a kívánság nyilatkozott meg), s ezért igyekeznem kell munkatársaimat nagyobb rövidségre bírni. Érdekes, hogy különösen Budapestről írják, hogy túl hosszúak a cikkek. Nagyon jellemző a városi és vidéki embertípus közötti különbségre.

Csodálkozom, hogy a szlovenszkói lapiok nem kapják rendesen a szemlét. Én mindig ugyanúgy, mint eddig, elküldetem nekik. Csak a redakcióban kallódhatik el. Ajánlottan nagyon sokba kerülne.

Kérdi, hogy mi van a Bürger-fordítással. Én kérdezem öntől, hiszen Ön vállalta, hogy ír az ügyben. Úgyhogy nálam semmi sem történt az ügyben. A Csokoládét nem merem hozni. Ma még ezt Romániában nem lehet lenyomtatni. Különben én nem is voltam tőle úgy elragadtatva, mint pl. a feleségem. Irodalmilag jelentéktelen. Ellenben nagyon szeretném, ha a Mister Pókhas után egy szép modern német regényt kezdhetnénk. Van pár havi időnk, felkérem, hogy gondolkozzon rajta, hogy mi volna alkalmas és könnyen megszerezhető. Semmi esetre lart pour lart ne legyen. Inkább legyen gyengébb irodalmilag, de értékesebb világnézeti vagy szociális mondanivalójában. (Hiszen, ha merném, hoznám a Csokoládét is.)

Hans Siemsent nem ismerem. De ha ön értékeli, bizonyára érték. Számot tartok reá. ön fordítja vagy már le van fordítva? Igaz, még egy dolgom volna az Ön számára.