Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - FIGYELŐ - Alabán Ferenc: Bábi Tibor: Patak és forrás

ben újjászületik, változik. A párbeszéd, az ellentmondások felvillantása az emberi élet összetettségének filozofikus színezetű megfogalmazását adják.

A kötet legterjedelmesebb írása lGyászkoszorú) nyitja a második részt. A címnek jelképes színezete van ebben az esetben is. A költő lerója kegyeletét a múlt egy szakaszának (60-as évek) és saját élete egy részének emléke előtt. A múlt pontos felidézését egyrészt a rég látott tájakkal, tárgyakkal, emberekkel való újbóli találkozás, másrészt az emlék és az írói képzelet segíti. Volt barátja kéziratának kronologikus ismertetése, az együtt eltöltött munkásévek, Emil életének legfontosabb állomásai, eszméi és tragédiái, majd végső csalódása mindenben — feleségében, családban, eszmékben, munkában —, nem más, mint egy szomorú vallomás, egy kételyek és kétségek között sodródó élet története. Egy megfutamodásé, amivel a szerző nem ért, mert nem érthet egyet.

Egy ismeretlen fiatal munkáslány elvesztett naplója, jegyzetei ösztönzik a szerzőt az Izabella című elbeszélés megírására. Jó alkalomnak bizonyult ez a lehetőség, hogy a szerző kinyilatkoztassa nézetét ember és társadalom, gyermek és szülő, erkölcs és pénz, munka és élet összefüggéseivel kapcsolatban. A tanulságot Izabella és két bányász példájának, életstílusának az összevetése nyújtja, elítélve az előbbi céltalanságát és öntudatlanságát, emberileg és társadalmilag is romboló, negatív hatását.

A kötetzáró írások a Bár így lett volna! és A Gáborok címet viselik. Az elsőben a költő a csicseri szövetkezetesítés problémáit és az öreg gulyás, Babin- csák János életét mondja el, a másikban egy falusi család becsületes, dolgos életéből ellesett pillanat elevenedik meg.

Szólnunk kell még Bábi irodalomról vallott nézeteiről is. Ennek illusztrálására idézzünk fel egy részletet a Gyász- koszorúból: „Az irodalomnak nincs taktikája. Az irodalmi mű a teljes igazságra tör, vagy — taktizál, de akkor lapos és semmitmondó. Persze, az igazság feltétele az őszinteség.

S akkor nagyon meglepő választ kaptam: — őszinte lehet a bolond is. Bn ... én csak őszinte voltam, az igazságot pedig a valóságismerettel párosítottam. Így hát elindultam, megkeresni az igazságot. Azóta persze rájöttem, hogy az irodalomnak is van taktikája — az időszerűség! S mint Cervantes mondja: kímélnie kell az embereket. Csakhogy ez a taktika nem taktizálás. Egyik erőssége a képzelet, mely a valóság illúzióját kelti, de nem az igazság rovására. Az őszinteség ennek is feltétele.” Ez a megfogalmazás akaratlanul is a költő lírai ars poeticájának első verskötetéből való sorait asszociálja:

„Írj igazat!

Írj egyszerűen,

hamis póz és pátosz nélkül.”

(Ez a te néped)

A második, kissé módosított fogalmazás árnyaltabbá teszi az írói hitvallást. Bábi itt már nem oly szigorú; képzeletről és a valóság illúziójáról beszél, de az igazság központi szerepének megtartásával. Éppen ezért Bábi sok esetben a lírai vallomás, az idill felhasználásával és a nyelvi gazdagság érvényre juttatásával tárja fel mondanivalóját. írásainak cselekménye általában nem egy szálon fut: egyrészt a jelen keveredik a múlttal, majd ismét a régi az újjal — mindig konkrét alapból, eseményből, jelenségből kiindulva, közben a végbement változásokat jelezve és összehasonlítva.

Bábi prózai írásaiban szinte törvény- szerű az emlékek felszínre kerülése. Legtöbb esetben a jelen, mint keret és az esemény, mint a múlt belső logikai struktúrája tartja egyensúlyban ezeket az elbeszéléseket.

Bábi lírájában elsősorban társadalmi, filozófiai, erkölcsi problémákkal foglalkozik: szocialista humanizmus, hazafi- ság, pártosság, költői és emberi öntudat áll versköteteinek középpontjában. E megállapításunk prózájára — így a vizsgált kötetre — is vonatkoztatható. Eszmeisége, szocialista hazafisága és társadalmi elkötelezettsége egyaránt érvényre jut benne. Mondanivalója par excellence aktuális társadalmi problémákkal telítődik. Már írói működésének kezdetétől fogva tudatosította az irodalom és a társadalom közti kapcsolat törvényszerűségét, s azt is, hogy a társadalmi változásnak nemcsak a mennyiségi tényezők növekedésében kell megnyilvánulnia, hanem az emberek tudati szinten végbemenő alakulásában, formálódásában is.