Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - JEGYZETEK - -tl-: Közönségért — közösségért
gyökeresen meg nem változik a jelenlegi helyzet — eddigi gyermekvers és ifjúsági irodalmi termésünkben is jócskán találhatnának bábszínpadi és gyermekszínpadi feldolgozásra érdemes vers- és meseanyagot. Hogy eat eddig nem vettük észre? Vegyük észre mielőbb! Mert csak így juthatunk előbre: egymás kölcsönös ösztönzésével. 2 Irodalmi színpadjaink ez évi seregszemléje a Jókai-napokon mást példáz. Azt, hogy hazai anyagból válogatva is bőséggel találnak lehetőséget problémáik és világlátásuk megfogalmazására. A kassaiak haladó hagyományainkra építő Kassai Munkás-földolgozása mellett még két előadás (az ipolyhídvégieké és a dunaszerdahelyleké) vette számba költészetünk néhány jellegzetes eredményéit. Gazdagodott ugyanakkor együtteseink színpadi eszköztára is, olyannyira, hogy az általános európai fejlődésvonalat követve, ez idén először tettek határozottabb lépést — az irodalmi színpad jelölésűvel szemben más jelentésű, progresszívabb — kisszínpadi törekvések felé. Mint általában az ilyen jellegű seregszemlék, úgy ez is szolgált azonban néhány tanulsággal. Ezek javarésze, sajnos, ismételten az értékelő bizottság munkáját érinti. A múltban nem egyszer elhangzott már — mondanom sem kell: nem alaptalanul — az a megállapítás, hogy irodalmi színpadi seregszemléink értékelő bizottsága nem képes lépést tartani a mozgalom természetes fejlődésével. Bár a mostaniról nem mondhatjuk el ezt ilyen egyértelműen, még mindig akadt olyan tagja a bizottságnak, aki azzal tette nevetségessé a többiek munkáját Is, hogy értékelés közben — mondanivalójának híján, azt leplezve — egyre csak szemüvege keresésével volt elfoglalva. A másik meg nem volt képes többre, mint általánosságokra, frázisokra. Furcsán hatott továbbá az is, hogy néhányan egyre csak egyik-másik műsor érthetősége vagy érthetetlensége miatt hadakoztak ahelyett, hogy — feladatuknak elegeit téve — a látottak konkrét elemzésével érveltek volna egy-egy jelenség kapcsán pro és kontra. Mondanom sem kell így, hogy önmaguk tekintélyét és állításaik hitelét tették próbára azok előtt, akiket értékelni voltak hivatottak, akik hosszú hónapokon keresztül — sokszor kemény munkával — mozdulatról mozdulatra, lépésről lépésre építették föl produkcióikat. De menjünk csak tovább! Két évvel ezelőtt vetődött föl irodalmi szípadjaink azon — ismételten jogos — követelménye, hogy az értékelő bizottság munkájában — irodalmáraink és színházi szakembereink mellett — valamelyik, a seregszemlén éppen nem szereplő csoport rendezője, vezetője is részt vehessen, hiszen ők a mozgalom problémáit mindennapi gyakorlatukból, bévülről ismerik. Az elmúlt évben ez meg is történt, de az idén — íme: minden csoda csak három napig tart — már hiába kerestem amatőr rendezőt — mondjuk a komáromi Horváth Józsefet vagy a búcsi Szobi Kálmánt — az értékelő bizottságban. Aztán az is érdekessége volt a mostani seregszemlének, hogy a résztvevő hat csoport mindegyike kapott valamilyen dijat. Igaz, hat díj került kiosztásra, s így igazságosan szét lehetett osztani. A senki-meg-ne-sértődjön kényelmes elve szerint. Vagyis: a csoportok között egy időben fennálló kóros, ellenséges szembenállás kiküszöbölésével az értékelő bizottságnak és a rendező szerveknek az egészséges versengés szellemét, az értékek összecsapásának és kiválasztódásának, egymás ösztönzésének lehetőségét is sikerült teljes mértékben kiküszöbölnie. Ami — mondanom sem kell — nem a legjobb ajánlólevél egy-egy ilyen seregszemlére nézve. (ti)
