Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Fábry Zoltán Ady-élménye

Turczel Lajos Fábry Zoltán Ady-élménye A jövő évnek, 1977-nek az irodalmi évfordulói közül számunkra kettő nagyon jelen­tős. Ekkor lesz Ady születésének századik, Fábry születésének pedig nyolcvanadik év­fordulója. Nem vagyunk misztikusok, kabalisták, azért az életrajzi vonatkozású dátumok egy­más mellé kerülését véletlennek, az idő játékos megnyilvánulásának tekintjük. A két név azonban — az évfordulók véletlen összekerülésén túl — a szlovákiai magyarság tudatában szorosan egymás mellett áll, egymást fölidéző kapcsolatban van. Köztudomású, hogy Ady életműve, mely a századelő magyar társadalmának problé­máit nagy művészi erővel szólaltatta meg, hatalmas hatást gyakorolt az első csehszlo­vákiai magyar nemzedékre. A társadalmi haladás útját lázasan kereső és az irodalom­ból is erőt, útmutatást merítő Sarlónak Ady volt a legnagyobb irodalmi élménye. Más eszményképek (Szabó Dezső, Móricz, Kassák stb.) fölfénylettek és aztán elhalványul­tak, kicserélődtek, de Ady igéje, eszmei példamutatása állandó erőként működött közre a Sarló rövid, de nagyszerű fejlődésében. Ha majd egyszer megíródik a csehszlovákiai magyar irodalom szisztematikus — a kor eszmei és művészi hatásait is feltérképező — története, abban Adynak a cseh­szlovákiai magyar költészetre és publicisztikára gyakorolt hatása külön fejezetet kap. És ezen a fejezeten belül az első helyen Fábry Zoltán fog állni, akinek a fejlődésében Ady — a Sarlót ért hatásához hasonlóan — állandó alakító és szinező erőként van jelen. Tudjuk, hogy Fábryt más nagy irodalmi hatások is érték (az expresszionizmus, a rappizmus, az új tárgyiasság), de ezek mind csak átmenetiek, időlegesek voltak, míg az Ady-hatás, mely elsősorban az eszmei-erkölcsi szinten nyilvánult meg, Fábry egész pályáján érvényesült. Ady-élményének kialakulását Fábry a húszas évek első felére, tehát irodalmi próbál­kozásainak időszakára datálja. A Ne sírj, kislány! című visszatekintő írásában, mely a Vigyázó szemmel kötetben (1971) olvasható, azt írja, hogy bár már előzően is ismer­te Ady költészetét, az 1919-ben a budapesti egyetem diákjaként hallgatta Babits Ady- előadását is, a nagy költő életművéből egy ideig csak a szerelmes versek keltették fel a figyelmét: „Ha régen és még soká Ady szerelmi lírája és szimbolikája jelentette a költőt, akkor most — elkésetten —• a háború, az embertelenség tényére döbbenve találkoznom kellett a kiérett Adyval: az imperialista háború egyik legnagyobb világ- irodalmi vétójával, az emberség gyógymódjának legpotenciálisabb tudatosítójával. Es ez a találkozás lett életem, szellemfogantatásom, embervoltom elöntő alapélménye ... Ady a nagy magányos, mély zárottsága, az imperializmus, a világháború korában meg­találta az ember helyét és nevét. Formulája, ’ember az embertelenségben’ történelmi névadás volt. Egyszerű, felülmúlhatatlan, feledhetetlen és végérvényes. Vallom: e név­adás nélkül vak, süket és néma maradtam volna. Amikor rádöbbentem kinyilatkoztató, összegező értelmére, ez lett az a varázsige, mely látóvá, hallóvá és beszélővé tett: a vox humána elkötelezettjévé. Adynak, a névadó költőnek köszönhetek mindent!” Ehhez az izzó vallomáshoz, az Ady-élmény döntő és életreszóló hatásának kinyilvá­nításához nem kell sok kommentárt fűzni. A vallomás hitelességét, valóságalapját Fáb­ry életútjának minden szakasza, életművének minden rétege s eszmei és művészi ár­nyalata — az expresszionista emberirodalom, az osztályharcos rappizmus, az antifa­siszta és kisebbségi publicisztika, a kritika — fényesen bizonyítja. A húszas évek kö­zepétől állandóan tapasztalható Ady^telítettség a harminoas évek második felében — az antifasiszta publicisztika népfrontos jellegének felerősödése és a vox humána elő­térbe idején — éri el állandósuló kulmináclóját. Az Ady-telítettségnek ezt a felerősödését már a Fegyver s vitéz ellen című kötetben (1937) láthatjuk (különösen Az aktuális Ady című tanulmányban), de a leghangsúlyo­

Next

/
Thumbnails
Contents