Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - HAGYOMÁNY - Sándor László: A Korunk Csehszlovákiában

Társadalmi Szemle, Gondolat stb.) A Korunk valamennyi baloldali folyóirattal szemben elsőbbséget élvezett, a legjelentősebb orgánumnak tartották, megállapításait respektálták, és ami a legfontosabb: magukénak érezték az olvasók és munkatársak egyaránt.

Mindez természetes volt, mint ahogy azt is természetesnek kell tekintenünk, hogy ha nem is az első számtól, de már az első évfolyamtól kezdve kiépült a Korunk és a csehszlovákiai baloldali munkatársak között a kapcsolat. Az első szlovenszkói név, amely a Korunkban szerepelt, Fábry Zoltán neve volt. Öt Neufeld Béla követte orvosszociológiai és politikai tanulmányokkal, majd Földes Sándor, a költő és publicista. 1927—28-ban tovább bővült a névsor. Az előbbiekhez felzárkózott Krammer Jenő, Mihályi Ödön, Paál Ferenc, Simándy Pál, Szalatnai Rezső, Szántó Hugó, majd a harmincas évek elejétől a Sarló szociológusai, irodalomkritikusai, szépírói és néhány évvel később neveltjeik: Szekeres György László, Berkó Sándor, Fejér István, Fülöp Éva és mások.

Mivel járult hozzá a csehszlovákiai munkatársi gárda a Korunk kelet-közép-euró- pai színképének gazdagításához? Mindenekelőtt csehszlovákikai témakörével. Vajon a Duna-völgyi olvasó látókörébe került volna a csehszlovákiai valóságról mindaz, amiről Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Barta Lajos, Kovács Károly, Háber Zoltán, Balogh Edgár, vagy a szlovák Vladimír Clementis, Anton Straka, Peter Jilemnický, Milo Urban s a cseh E. F. Burian, Zdenék Nejedlý, Karel Capek, Ivan Olbracht, Vladislav Vanôura, František Halas és a folyóirat más munkatársai tudósították, tájékoztatták a Korunk lapjain? Fábry a szlovenszkói magyar irodalmon kívül a haladó német irodalmat mutatta be a Korunkban közölt írásaiban, mi több: német közvetítés révén a húszas, harmincas évek szovjet irodalmát is. Az ő sajátos stílusú, expresszív írásai hívták föl az olvasók figyelmét Hermann Kesten, Georg Glaser, Carl v. Ossietzky, Ernst Toller, Karl Tucholsky, a két Mann, Becher, Brecht, továbbá Alekszandr Fe- gyin, Ilja Ehrenburg, Gyemjan Bednij, Alekszandr Taraszov-Rogyionov, Fjodor Gladkov, Iszaak Babel, Alekszandr Nyeverov és mások műveire. E két irodalom magyar fogadtatásának és hatásának kérdését nem lehet Fábry Zoltán Korunkban megjelent tanulmányai, kritikái figyelmen kívül hagyásával vizsgálni.

És a sarlósok? Fábry Zoltán állapította meg egyik emlékező írásában: „A sarlósokat a Korunk segítette a helyes útra, és így nem véletlen, hogy e fiatalok” — Do- bossy László, Jócsik Lajos, Horváth Ferenc, Peéry Rezső, Szalatnai Rezső, Lőrincz Gyula, Szabó Imre — „időálló szociográfiai és szociológiai jelentkezései itt és innen figyeltették fel az egész magyar szelleméletet... Morvay Gyula prózáját erdélyi betűszedők továbbították. A Korunk legfőbb érdeme a munkás- és parasztírók felfedezése és felmutatása volt. Szlovákia e téren jelentős hányaddal szerepelt. Sellyei józsef, Dömötör Teréz, Háber Zoltán: ki nem hatódik meg az emlékezéstől?”4

A Korunknak valóban hallatlanul nagy tudatosltó-nevelő szerepe volt a csehszlovákiai olvasók, kivált a diákság és fiatal értelmiség körében. Segített meglátni a társadalmi ellentéteket és ennek folyamányaként a helyes következtetéseket levonni. A fasizálódó Kelet-Közép-Európában helyes politikai szemléletre nevelt és a következetes haladás mellett való kiállásra sarkallt mindenkit.

Számos dokumentum tanúsítja, hogy a Korunk csehszlovákiai szerkesztősége és kiadóhivatala közreműködésével jött létre a kapcsolat a harmincas évek második felében Gaál Gábor és a Szovjetunióban élő emigráns magyar írók között. Ezt a kapcsolatot Gaál rendkívül fontosnak tartotta, állandóan szorgalmazta és láthatóan örült neki. Ö maga, mint ismeretes, közvetlenül nem léphetett érintkezésbe a Moszkvában, Leningrádban élő magyar írókkal a romániai siguranta miatt. Eat a feladatot kénytelen volt áthárítani csheszlovákiai partnerére. így kapcsolódott be a Korunk munkatársi gárdájába Balázs Béla, Lukács György, Háy Gyula, Matheika János, Sinkó Ervin, Barta Sándor és Gergely Sándor. Ez a kapcsolat egészen a bécsi döntésig, 1938 végéig fennállott.

Az emigráns magyar írók írásai — tanulmányok, könyvkritikák s főként szépprózai művek — tematikailag színesítették, érdekessé tették a Korunkat. A közölt írá4 Fábry Zoltán: Egy kolozsvári fejfára, Hidak és árkok, Pozsony, 1957, 113. 1.