Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Szeberényi Zoltán: A csehszlovákiai magyar irodalomkritika 25 éve

kedő teljesítménye a csehszlovákiai magyar irodalom két háború közötti időszakának teljes feltérképezése (Első nemzedék, 1968). Terjedelmes Balassi tanulmánya tematikailag visszakanyarodást jelent korábbi kutatási területéhez, módszereiben azonban kísérletnek számít, nála szokatlan részletességű stilisztikai elemzéssel járul hozzá a nagy költő életművének feltárásához (Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus, 1973). Jelentősebb tanulmányai és kritikai tevékenységének legjava a Hidak sorsa, 1965 és a Harmadik nemzedék, 1971 című köteteiben jelentek meg.

Neki köszönhető a válságos 1968—69-es évekeit követő konszolidációs időszak irodalmának és irodalomkritikájának első összefoglalása. Ebben az írásában kijelöli irodalomkritikánk számára a legfontosabb teendőket. Főként a marxista értékrend következetes betartására és ideológiai éberségre figyelmezteti a kritika művelőit.

Rácz Olivér (1918 —) az ötvenes évek elején jelentkezett felfigyeltető kritikai írásaival. Irodalomszemléletét, bírálói elképzeléseit még 1955-ben összefoglalta (Kritikus a kritikáról), melyben hadat üzen az irodalomkritika „sámánkodóinak”, a „kézrátevők- nek”, s bírálói magatartását „megalkuvás nélkülinek” ígéri. Az aktív írói és műfordítói munka azonban elvonta a folyamatos kritikai tevékenységtől. Az ötvenes évek második felétől alkalomszerű, de igen hatékony kritikát fejt ki. írásait a széles világirodalmi műveltség, az írói műhelyproblémák szuverén ismerete, a sodró lendületű, élvezetes stílus jellemzi. Kritikusi figyelmét leginkább a kiemelkedő alkotó egyéniségek, a legfontosabb irodalmi jelenségek tudják tartósan lekötni. Következetesen harcol mindenféle, így az irodalomkritikai provincializmus ellen is: „Közismert és meglehetősen lehangoló tény, hogyha a szlovákiai magyar olvasó, kritikus szlovákiai magyar szerző művét veszi kézbe, még mielőtt fellapozná az írást, máris fölényesen jóindulatú elnézést hajlandó adományozni a műnek és írójának. így jönnek létre elmosódott visszhangként a paradoxonnak ható, de gyakorlati alkalmazást nyert megszépítő közelségbe burkolt kritikák, helyi érdekű bírálatok, amelyek csakis megszokott határokon belül érvényesek, ezeken a határokon túl a kritikus már nem vállalná értük a felelősséget, így veszti el a kritikus a hitelét és az író a hitét.” Emlékezetesek a Fábry művekről írt bírálatai (pl. Palackposta, Hidak és árkok stb.), az egy-egy íróról vagy műről szóló elemző tanulmányai (pl.: Egri: Égő föld).

Tóth Tibor (1921—1964) sokoldalú irodalmi érdeklődése révén műfordítói, írói tevékenysége mellett irodalomszervezői és kritikai munkásságot is kifejtett. Kulturált lapszemléiben, szervezeti beszámolóiban, egy-egy irodalmi Jelenséget szélesebb összefüggéseiben tárgyaló helyzetjelentéseiben, gondolatébresztő polémiáiban volt hasznos tagja irodalmi életünknek. A cseh és a szlovák irodalom egyik legszorgalmasabb magyar nyelvű ismertetője és terjesztője volt. Korai halála ígéretes pályát rekesztett be.

Az alapozók, az úttörők munkásságának felvázolása után irodalomkritikánk negyed- százados folyamának utolsó szakaszáról is szót kell ejtenünk. A hetvenes évek fordulóján felgyorsult a csehszlovákiai magyar irodalomtudomány fejlődése. A fellendülés főként a művek számának gyarapodásán, színvonalának emelkedésén, tematikai gazdagodásán, s legfőképpen tehetséges fiatal kritikusok jelentkezésén mérhető le. Monográfiák, könyvterjedelmű tanulmányok, esszé- és tanulmánykötetek dokumentálják az elmondottakat. A már korábban említett szerzők (Egri, Csanda) művein kívül könyv Jelent meg a két háború közötti csehszlovákiai magyar színjátszásról és drámairodalomról (Kováts Miklós), Győry Dezső költészetéről (Szeberényi Zoltán), az ún. Masa- ryk Akadémia történetéről (Popély Gyula), Sas Andor munkásságáról (Párkány Antal) stb. Ez alkalommal csak azokat a műveket vesszük szemügyre, amelyek — közvetve vagy közvetlenül — fokozottabb befolyással voltak irodalomkritikai gondolkodásunk és gyakorlatunk fejlődésére.

Kétségtelen nyereséget: tematikai bővülést és minőségi ugrást Jelent Rákos Péter (1925 —) könyve (Tények és kérdőjelek, 1971), amely a szerzőnek korábban csehül megjelent tanulmányaiból közöl válogatást. Főképp a magyar irodalom cseh nyelvű oktatásával és terjesztésével foglalkozó szerző számos irodalomelméleti és irodalom- történeti tanulmányával bizonyítja, hogy személyében ismét egy olyan csehszlovákiai magyar irodalomtudős jelentkezik, aki európai kontextusban vizsgálja az irodalom