Irodalmi Szemle, 1976

1976/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Jelmez nélkül

ben be is mutatott írásoknál sokkal Jobbakat, műfaj'ilag-művészileg érettebbeket is írtam. Kedvenc műfajom a novella volt, melyet — a hagyományos típustól kezdve a lélektani és intellektuális jellegűig, a humoros és szatirikus töltésűig — több változatban műveltem. Néhány novellámban tudatosan törekedtem a ritmikus prózára és a stilizálásra. Utolsó novelláimat (jaj, Irodalmi történet) és verseimet (Az idegenlegio- nista levele, Amokfutó testvéremhez) rendkívül zaklatott — de többnyire esztetizáló módon levezetődő — szociális érzékenység jellemezte, mely néha lelkiismereti bűntudattá fokozódott. Szegényparaszti család gyermekeként nagyon szerény szociális körülmények között éltem, de — az éhező népekre, a munkanélküli tömegekre gondolva — úgy éreztem, hogy erre sincs erkölcsi jogom.

Hogy aztán a hosszú és lelkes kísérletezések után a szépirodalmi munkálkodással mégis felhagytam, annak nagyrészt az a gőgösen rezignált magatartás lett az oka, amely lassan kialakult bennem: Ha nem tudok olyan szinten alkotni, mint a legnagyobbak: Ady és Móricz, akkor inkább semmit sem írok! Ez a büszkén keserű vagy keserűen büszke konklúzió a másodikos egyetemista koromban írt „Utolsó versem”-ben (mely persze azért nem volt az utolsó versem) így fejeződött ki:

Büszke becsvágyam cifra romján már minden virágot letapostam, s kacagtam szívemen, hogy mért fái.

Ma mosolygok ezeken a titánkodó gesztusokon, pózokon (mert hát mi is lenne, ha általában ilyen elvhez jutnának el a bontakozó írók?!), de azért úgy érzem, hogy az én sajátos — önkritikával fékezett lobogású — Sturm und Drangomnak stílusa befejezései voltak.

Gyurkovits Ferenc: Asszonyok a piacon (ceruzarajz, 1934)