Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Köves Rózsa — Erényi Tibor: Kunfi Zsigmond életútja

szágon, az egyetlen szociáldemokrata politikus, aki még esküt tett IV. Károly királyra, azután nemcsak népköztársasági miniszter, hanem népbiztos is volt. Az MSzDP centrista csoportjához tartozott, személyét mind jobb-, mind pedig baloldalról támadták, Károlyi Mihály cserbenhagyása miatt pedig Illyés Gyula, a költő is erős kritikával illette. Károlyi viszont mind Kunfival, mind pedig a hozzá közel álló Böhmmel mindvégig fenntartotta a baráti kapcsolatokat. Itt érdemes megemlíteni, hogy a budapesti Párttörténeti Intézetben, Kende János tollából Böhm-életrajz is készül.

Kunfi Zsigmond 1879. április 28-án született a Zala megyei Nagykanizsán, mint Kunstätter — később Kunfi Benedek vámhivatalnok negyedik gyereke. Ugyanott végezte el a piaristák által vezetett főgimnáziumot, utána pedig Kolozsvárott az egyetem bölcsészettudományi karán tanult. Mint magyar—német szakos tanár megszerezte a doktori oklevelet is. A „Huszadik Század” folyóirat első munkatársai közé tartozott, csatlakozott a szabadkőműves mozgalomhoz és rövidesen nemcsak tagja, hanem vezető funkcionáriusa is lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Az, hogy szocialista publicisztikai és agitációs tevékenysége miatt felfüggesztették tanári állásából, végeredményben neki használt: Temesvárról Budapestre került. Az első világháború kitörése előtt elkísérte gróf Károlyi Mihályt emlékezetes amerikai agitációs kőrútjára. A magyar országgyűlést csak az újságírók páholyából figyelhette, hiszen a képviselőház- ban csak az „újjászervezett szociáldemokraták” szakadár csoportjának egyetlen képviselője foglalt helyet, az ő pártjának viszont nem voltak parlamenti képviselői, „csak” tömegei. Ezt a tényt azonban az uralkodó az őszirózsás forradalom előtt is kész volt respektálni. Kunfi tehát nem egészen az utcáról került a miniszteri bársonyszékbe. A Károlyi-kormányban a népjóléti és munkaügyi minisztérium szervezésével foglalkozott, a Berinkey-kormányban pedig a közoktatásügyi tárcát vette át. Mint népbiztos is megtartotta ezt a funkcióját egészen június 24-ig. A tanácskormányban a volt centrista Kunfi a jobboldalra sodródott. A szerzők részletesen elemzik nemcsak politikai magatartását, hanem kevésbé épületes magánéletével is foglalkoznak. (Szerencsétlen házasságaival és morfinista hajlamával.) Nem szólnak róla, de meg kell említenem, hogy Kunfi Zsigmond a 4. vörös hadosztály politikai megbízottja is lett, miután Hochfelder nevű elődjét hatásköri túlkapás miatt a pártvezetőség elcsapta. A Peidl-kormány hivatalbalépése után Budapesten maradt, mert azzal egyetértett, de amikor egy ellenforradalmi puccs ezt a kormányt megbuktatta, jónak látta, hogy Budapestről Csehszlovákiába meneküljön. Aggályai meg- okoltnak bizonyultak, mert a népbiztos- pörnek még a polgári közvélemény szerint is mérsékelt politikusnak számító vádlottjai is életfogytiglani fegyházat vagy halálbüntetést kaptak. Kunfi sem várhatott volna jobb sorsot, pedig ő maga teljesen önzetlenül olyan túszok szabadonbocsátása érdekében is közbelépett, mint Herczeg Ferenc volt. Ezt a közismert író maga is említi.

Kunfi Zsigmond 1929. november 18-án bekövetkezett haláláig Bécsben élt. Az Arbeiter-Zeitungban, Bécsi Magyar Újságban, Az Emberben és a Világosságban támadta a magyarországi ellenforradalom zűrzavarában támadt kilengéseket. Közreműködik az ún. két és feles internacionálé megszervezésénél, amely arra törekedett, hogy a II. és III. inter- nacionálét újból közös alapra hozza. Ez a kísérlet, mint ismeretes, nem sikerült, a mozgalomhoz csatlakozott pártszervezetek a II. internacionáléba tértek visz- sza.

A kötet második felét Kunfi Zsigmond műveiből vett válogatás tölti ki. Talán jó lett volna a Levéltári Szemlében megjelent, csak szakemberek szűk körében ismeretes Kunfi-memorandumot is beiktatni.

Az igénybe vett forrásanyag feldolgozása megfelelő, csak egy-két emlékezést kellene — legalább a jegyzetekben — kritikai észrevételekkel ellátni. Egyetlen példa: Stein Ferenc az 1928-ban Bécsbe látogató és a Világosság-csoporttal tárgyaló szociáldemokrata vezetők közt Stromfeld Aurélt is felsorolja. Helyénvaló lett volna megjegyezni, hogy Stein rosszul emlékszik, mert Stromfeld 1927 októberében meghalt. A helyesbítő kommentárban megemlíthették volna, Csapó Sámuelt is, az 1919-es szlovák tanácskormány tagját, mert kevésbé ismert személyiség.