Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Ozsvald Árpáddal)
ban semmi, ami az így értelmezett egyszerűséghez fűzött volna. A műveltségem és az olvasottságom inkább latinos volt, az élményeimet pedig valóban az egyszerű paraszti réteg élményei adták. E kettősségből kiindulva aztán érthetően úgy éreztem magam ezekben a rámkényszerltett formákban, mintha csizmában járnék. Igyekeztem hát fölbontani őket, s e kettős élményvilágomnak adekvát formát találni. Valahogy így történt, s úgy tűnik, nem is eredménytelenül, hiszen több kritikusom, például Roncsol és Turczel is rámutatott erre a váltásra, Tőzsér pedig új reneszánszról beszél a rólam írott tanulmányában. Hat óra tájban benépesül a ház. Hazaérkezik a költő felesége és kislánya. Többször csörög a telefon, többször megszólal a csengő. — 1965-ben, hatévi hallgatás után egyszerre két könyved is megjelent: a Földközelben versei mellett egy ifjúsági kkisregény, A kispostás. Hogy ékelődött be a versek közé ez a prózai mű ? — A kispostás már hamarabb is megjelenhetett volna, hiszen a Pionírok Lapja (a Tábortűz elődje) még hatvankettőben-hatvanháromban közölte folytatásokban. De erre is csak úgy került sor, hogy egy alkalommal, véletlenül elmeséltem az ötletet Somogyi Mátyásnak, az akkori főszerkesztőnek. — Jó, írd meg, folytatásokban közöljük — mondta erre ő. Akkoriban kéthetenként jelent meg a lap, és lapzárta előtt három- -négy nappal mindig rámtelefonált, hogy elkészültem-e már a következő résszel. Szóval, kénytelen voltam megírni... Körülbelül hetven flekk lett az egész, majd később kaptam rá három hónapos ösztöndíjat; egyébként ez volt az első és azóta is utolsó ösztöndíjam. Természetesen, ha ma újraírnám a kisregényt, vagy sor kerülhetne a második kiadására, akkor már egy kicsit átdolgoznám. — Ennek már több mint tíz esztendeje. Nem gondoltál-e még azóta arra, hogy egy újabb kisregényt írj? — Persze, hogy gondoltam, de most is csak a gyerekekről írnák valamit. Vagy a gyerekeknek. A legszívesebben talán Kazinczy, Baróti Szabó Dávid, Batsányi, esetleg a kurucok életét dolgoznám föl. Hogy aztán elkészülök-e vele és mikor, azt magam sem tudom. A hosszabb dolgokhoz valahogy nincs elég kitartásom... — Az Irodalmi Szemlében annak idején egy sorozatod jelent meg Emlékeink címmel a mi tájainkon élt vagy innen elszármazott régi magyar írókról. A sorozatot bőséges dokumentumanyaggal illusztráltad. Nem gondoltál még arra, hogy kötetbe rendezd ezt az anyagot? Él-e a köztudatunkban, szellemi életünkben ezeknek az íróknak az öröksége olyan mértékben, ahogy az szükséges volna. Mit kellene tennünk annak érdekében, hogy hagyományaink önismeretünk élű forrásaivá váljanak? — A sorozatot Csáder Lászlóval közösen kezdtük: ő a képanyagot csinálta, részben az én gyűjteményem alapján, én pedig a szövegrészt. Sajnos, Csáder betegsége és haMla miatt az anyag kiegészítésére, kötetbe rendezésére és kiadására eddig még nem kerülhetett sor. Az Irodalmi Szemlében ugyanis mindössze tizenhét írót mutatunk be, ennyit dolgoztunk föl, s mi harmincháromra gondoltunk; kevés szöveggel, bőséges kép- és dokumentumanyaggal. A tervről Csáder halála után sem mondtam le teljesen, bár nem tudom, egyedül képes leszek-e megvalósítására... — A közös munkában milyen részt vállalt ő? — Körülbelül a felét. A műszakit és a tipográfiait. — Es hogy mással, más jeles jényképészünkkel és tipográjusunkkal társulj, arra nem gondoltál még? — Mondom, a tervről nem mondtam le teljes egészében... De térjek át a kérdés másik részére. Él-e a köztudatunkban, szellemi életünkben ezeknek az íróknak az öröksége olyan mértékben, ahogy az szükséges lenne? Sajnos, nem. Megjelent róluk ugyan néhány részlettanulmány, mondjuk Csandától és Turczeltől is, de ez még mindig kevés. Arról már nem is szólva, hogy íróink, főleg a fiatalabbak, de az idősebbek is, milyen keveset merítenek e gazdag és hasznos örökségből. Persze, nekem is van egy sereg mulasztásom annyiból, hogy a rendelkezésemre álló anyagot mindmáig nem dolgoztam föl kellőképpen. Hogy mit adhat e korszak irodalmának állandó tanulmányozása? Elsősorban az itteni, a hazai tájak történelmének és hagyományainak ismeretét, nem becsülve le persze e kor íróinak irodalmi-művészi értékeit sem. Gondolok például Bornemisszára, Balassira, Rimayra, Petrőczi Kata Szidóniára: nagyon sok olyan dolgot elmondhatnak nekünk, amit másutt, másoknál nem találunk meg.
