Irodalmi Szemle, 1976
1976/6 - Kovács Magda: Én, a csillagbognár
közel áll; de a lordítandó költői életmű bizonyos, specifikus részének kiválasztásakor a fordítónak kisebb vagy nagyobb mértékben tiszteletben kell tartania a nemzeti irodalmaknak egy adott, immár nagy vonalakban kialkuit értékrendszerét. (Amelyikből fordít és amelyikre fordít.) Röviden: a mű maiságát. Mindenekelőtt a mű élő, áramló ösztönzésére gondolok, jelesen a fiatalok és a legfiatalabbak alkotásaiban; tehát a költészet fejlődésére elevenen ható értékekre, nem pedig valamiféle „oszlopszék-maga- tartásra”. Vagyis: Kassák, Weöres, Illyés. (De visszafelé is: Babits, vagy a folytatók: Juhász Ferenc, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János.) Vitathatatlan egyéniségek — senki számára nem lehetnek közömbösek. A nyilvánvaló, főként stílusbeli- kifejezésbeli különbözőségük ellenére egységessé teszi őket az erős humanista hanghordozás, az öntudatos és elkötelezett felelősségérzet a világ sorsáért, amelyben élünk. így, bár eltérő poétikát gyakorló alkotókat fordítok, és bár egy-egy költői életmű különböző alkotói korszakából ötvözöm egybe válogatásomat, elsősorban azokat a verseket választom, amelyeket szeretek, tetszenek nekem, valamilyen viszonyban állnak velem, amelyek többé-kevésbé megközelítik az én versideálomat. Ezért szinte minden esetben szubjektív, sajátos szövegátültetésről van szó. A versek ez a tudatalatti kiválasztása akarva-nem akarva is olyanná formálja az adott költőt, amilyennek majd a szlovák olvasó előtt látszni fog. 4 Ismerkedés. Tapogatózás. Elsőnek a „Jilm a vítr” (Szil és szél) című vékony cseh válogatás, s még előtte — úgy tűnik: egészen a kezdeteknél — Beniak „Večerná blýskavica” című kiadványa. Élő klasszikus. Először tehát a lefordított Illyés Gyulát ismertem. És csak ezután találkoztam az eredetivel. A Mladá tvorba számára 1968 elején kis- antológiát készítettem a kortárs magyar irodalomból. A Dőlt vitorla című kötetből lefordítottam az Egykorúak, a Megtalált karaván-napló és az Esőben, utcán, uttalan című verseket. Tetszettek — azért is fordítottam le őket. Rokon világ. Pontos. Tiszta. Semmit nem takargató, felnőtt szemmel nézett gyerekkor. Férfias, termékeny szomorúság. 1969 novemberében személyesen is megismerkedtem „Gyula bátyámmal” rózsadombi házában, Budapest felett. Tegeződés pertu nélkül. Jellemzően magyar szokás. És szimpatikus. Férfias. Kemény. Illyés Gyula — hatalmasság; igen: költő-hatalmasság, ez volt az első benyomásom, önálló: a nemzet emlékezetét önmagában szerteágaztató, önmagába foglaló — és a világ emlékezetét is, mindenekelőtt Közép-Európáét. Igen: Egyszerre magyar és közép-európai. A folytonosság, az együvétartozás töretlen tudata. Interjú a budapesti rádió külföldi adásának. Második anyanyelvével, tiszta franciaság- gal válaszol. És a pásztorsubák, furulyák, fokosok a falon. Ez is ő — a puszta embere. Nem lehet kikerülni a Puszták népét és a Petőfit. A puszták népében főleg azok a részek, melyekben a magyar nyelv savát-borsát ízlelteti; s a káromkodások költészetei És aztán a verekedésekről: „... minden falunak megvan a maga sajátos vereke- dési módja, amely jellemző rá, s amely nélkül leírása hiányos lenne.” És a közmondások, a tiszta, nemzeti metafórák: Magyar ember kés nélkül a kiskapun se lép ki., vagy még velősebben: A bicska a templomban is jó. De mindenekelőtt a Petőfi. Egy költőt az jellemez igazán, hogy mit tud mondani és mint tud beszélni egy másik költőről. (S hogy kiről!) Kit választ, hogy általa kimondja önmagát is. Illyésnek ez a könyve bizonyítja, hogy valóban élő klasszikus, nemzedékek üzenetének átvevője, az a fennmaradó és fenntartó, aki végülis megadja a törekvés értelmét a többieknek, kezdve a legfiatalabbakkal. A legfiatalabbak címére: nem tudok elképzelni jobb verset mottóként a kezdő költők antológiája elé (Költők egymás közt), mint éppen az ő azonos című versét. Művészi és emberi súly, nyomatékos tettvágy és végső soron prófétikusság, sorsfontosság jellemzi: Nem lehet tisztességes ember, ki a versírást abbahagyja. Az igazmondást hagyja abba. Nemôže statočným byt človek, ktorý prestane písat básne. Akoby s pravdou skončil rázne.
