Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Jakab István: Fogalom, szó, társadalom

fogalmak is létrejönnek, arra következtethetünk, hogy az egyes nyelvközösségek fogalomkészletük nagy részét saját maguk alakítják ki. Persze ez még csak egy-két eset, nem pedig vizsgálat alapján való következtetés. Éppen ezért vizsgáljuk most meg ezt a kérdést alaposabban, ne csak a mai, hanem a régebbről vett példák alapján is!

A fogalom és a szó viszonya régóta foglalkoztatta a filozófusokat is, a nyelvészeket is. Ma a marxista filozófia alapján a nyelvtudomány a következőképpen határozza meg a fogalom és a szó viszonyát:

A szó egy névnek (mely lehet kimondható hangsor és leírható betűsor) és egy jelentéstartalomnak a szoros asszociatív kapcsolata. A jelentéstartalom logikai szempontból nézve a tárgyról vagy a jelenségről gondolati úton alkotott fogalom. így tehát a név tulajdonképpen a fogalom megtestesítője, kifejezője, de a fogalmon keresztül megnevezi a konkrét tárgyat, jelenséget is.

Maga a szó tehát nem azonos a szó hangalakjával, azaz a névvel. A név — mint hangalak — és a fogalom — mint jelentéstartalom — együtt alkotja a szót. Nincs továbbá közvetlen összefüggés a név és a tárgy között, de közvetve összefügg a kettő. A tárgyak, illetve a fogalmak szójele (neve) általában — kevés kivételtől eltekintve

— nem függ a tárgyak természetétől, sajátságaitól. Ezek nem szükségszerű, hanem csupán konvencionális megjelölések.

Ha a név és a fogalom közt konvencionális kapcsolat van, akkor a szó társadalmi jellegű és érvényű produktum.

Néhány nyelvész a nyelvben természeti produktumot látott. Schleicher Ágost élő organizmus fejlődésének, hanyatlásának és elhalásának fogta fel a nyelvi változásokat. Ezt a téves felfogást terjesztette Müller Miksa is.1 H. Paul szerint minden nyelvi alkotás az egyén műve, mert nincs közös szellemi tevékenység.2 Ezekkel a XIX. századbeli nyelvészekkel ellentétben már jóval régebben is több filozófus hangoztatta a nyelv társadalmi jellegét. Arisztotelész szerint is az ember társas lény, s e társas természet bizonyítéka a nyelv. Lucretius Carus római költő „De rerum natura” című művében rámutat arra, hogy a nyelvet a gondolatközlés, a társas érintkezés szüksége hozza létre, s így a nyelv csak társadalomban keletkezhet. Vendoyes szintén hangsúlyozza, hogy a nyelv a legszorosabban összefügg a társadalommal, társadalmi tény, és a társas érintkezés eredménye.3 Marx és Engels után ma már nem kételkedhetünk abban, hogy a nyelv társadalmi jelenség, s a társadalomtól függetlenül, azon kívül nem létezik. A nyelv funkciója ugyanis a társas érintkezés szolgálata. A nyelv a gondolatközlés, a gondolatcsere eszköze.

Saussure pontosabban meghatározta, mi a nyelvben a társadalmi, és mi az egyéni; helyesebben: mi a kollektív, mi az egyéni. Megkülönböztette a nyelvet (langue) a beszédtől (parole). A nyelv (langue) a közösség kollektív tudatában élő jelrendszer, a beszéd (parole) pedig ennek az egyén által való alkalmazása. Saussure kollektív természetűnek tartotta ugyan a nyelvet, de nem ismerte fel ennek a társadalom életével való szoros kapcsolatát.)4

Ha a nyelv társadalmi meghatározottságú, társadalmi meghatározottságú az olyan fontos eleme is, mint például a szó. Ez azt jelenti, hogy sem a fogalmat, sem pedig ennek kiefejezési formáját (a szó hangsorát) nem az egyén hozza létre, hanem készen kapja a társadalomtól, s a kettő együtt, mert a fogalom felbonthatatlanul összefügg a szó alakjával, s gondolkodásunkban ennek az alaknak az értelmeként jelenik meg.5

1 Müller Miksa: Fölolvasásai a nyelvtudományról. I., II., III. fűz.

2 Bárczi Géza: Bevezetés a nyelvtudományba, Budapest, 1955. 135.

•> Temesi Mihály: A nyelvfogalom változásai a nyelvtudomány története folyamán. Pedagógiai Főiskola évkönyve. Pécs, 1957. 124—5., 140—1.

* Ferdinand Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1967. 31—2. — Bárczi Géza: I. m. 138.

5 Vosztrikov: A marxizmus-leninizmus klasszikusai a nyelv és a gondolkodás kapcsolatáról. Szovjet Nyelvtudományi Értekezések, Budapest, 1953. 31—2. — B. M. Tyeplov: Pszichológia, Budapest, 1952. 95.