Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - A KÖLTÉSZET LEHETŐSÉGEI - Páskándi Géza: A „kisebbségi” líra fokozott nemzetközisége

Fokozható-e a nemzetköziség maga, a fogalom (tartalmával, jelentésével egyetemben)? Kétségtelenül csak úgy, hogy mondandójában nemcsak implicite, de explicite is benne van az internacionalizmus. Nemcsak beleértve, de kifejezetten is. A kisebbségi lira ilyen értelemben fokozottan nemzetközi, mert már puszta létezésével is reprezentál valamit: egy politikát, egy gazdaságot, egy hagyományhoz s időszerűséghez való viszonyt, lehetőség-kincseket és így tovább. A kisebbségi lírának (ezt tapasztalatból mondom) két erős vára van: az anyanyelv a maga leggazdagabb lehetőségeivel, tehát a nyelv hagyománya és jövője, és a nemzetköziség fogalma, elve és gyakorlata. E két vár egyike sem rongálódhat meg anélkül, hogy a másikat ne fenyegesse veszély. A kisebbségi líra ugyanakkor egy bizonyos he’yzetbe való kerülés történelempszichológiai dokumentuma is: az egyedek, csoportok viselkedésmódja az ilyen és ilyen teremtett feltételek, hatások, körülmények között ilyen és ilyen. Ennek a lírának egészéből egy történelempszichológiai, filozófiai, szociológiai nagytanulmány körvonalazódik elő. Innen ered sajátos többlete: csak az különbözteti meg a Pesten vagy a Kecskeméten élő lírikustól, mert minden egyéb: hagyomány, szín, gazdagság, szakma, tehetség ugyanúgy birtokában van és lehet. Ez a sajátos többlet, melybe az is belejátszik, hogy az együttélésben hatnak rá, és esetleg ő is hat — tehetségtől, leleménytől függően lehet nagy lendítőerő, de tehertétel is. Az igazi tehetség így mindinkább egyetemesebbé lehet, a tétova tehetségű pedig egyre provinciálisabbá.

A csehszlovákiai magyar líra az utóbbi években nagy nyelvi s formagazdagodáson ment keresztül. Ha Tőzsérék tudatos, nagy nyelvi igényessége annak idején némiképp elszigetelt vállalkozásnak tűnt — ma már a gazdag líra szinte mindennapos jelenség. (S az ezt ösztönző kiváló esszé is). A régi jól ismert nevek (Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Gál Sándor, Tóth László, Kulcsár Ferenc, Cselényi László és mások) mellé újak is felsorakoztak. Úgy érzem: most már általános lett az a jelenség, hogy a csehszlovákiai magyar líra legjobbjai általában, az egész irodalom élvonalában is ott vannak. Vagyis: ami azelőtt elszigetelt, csak néhány névre vonatkozott, most sűrűvé, gyakorivá, csoportossá vált. Ebben a csehszlovákiai magyar líra nagy, pezsdülő korának érzem kezdeteit. Nem hiszem, hogy túl nagyot tévedhetnék, hiszen analógiás alapon, konklúzióimat személyes tapasztalatokból leszűrvén mondom, amit mondok.

Természetesen, ami e költészet szélesebb publicitását illeti, ilyen téren sok még a teendő, ám azt hiszem: a kelet-európai népek kultúrinternacionalizmusának szelleme mindinkább elősegíti az olvasó, a műélvező tábor szélesedését. így kell a világ köztudatába jutnunk.

Az is igaz, hogy egy líra nem lehet abszolút módon autarkikus (önellátó), ezt még egy gazdaság sem engedheti meg magának. Csere kell, nyitottság, hatás-kölcsönhatás, megmérettetés, jól szűrt magunkhozvevés és így tovább. Egy líra egyszerre önellátó és „exportképes”. A hagyomány a modernségben fejlődik tovább, tágul időszerűvé. Az anyanyelv a lehetőségeiben (s nemcsak adott valóságában) kínálja a nyelvi jövőt, melynek előfutára — mint mindig —a líra kell, hogy legyen.

A csehszlovákiai líra jelentős megpezsdülésének egyik biztos jeleként fogtam fel azt is, amikor egy szlovák gyermekvers körül műfordítói versenyre keltek neves költők. Túl a kitűnő fordításokon, a nyelvi tudatosság, a tudatos nyelviség olyan megnyilatkozása volt ez, majdnem szertartást mondtam, hogy mindenképp emlékezetes marad.

Ismét a sóhaj: ő, mennyi kiváló költőnk van szerte-mindenütt, bárha köztudattá s köztudottá tehetnénk széles Európában.

2. „In concreto” a tárgyról