Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Dávid Teréz: Aranka I.
Mezei néni öreg nyugdíjas, a fia vérszegény borbély... Antalné özvegyasszony, fiai kiskorúak... Számításba jöhetnének esetleg Roedlék. Roedl őrnagynak fegyvere is van, meggyőződése sem gátolná az ítélet végrehajtását, dehát a légierők egyik magasrangú képviselőjétől nem kívánhatja senki, hogy kutyákat öljön a Forint utcában. Ami pedig nem való az őrnagy úrnak, az nem való a méltöságos asszonynak sem. Bár az ő temperamentuma megengedné. Emelt ő már fegyvert, úgymond, nagyobb kutyára is ... Ezek után már csakis Karcsiban bízhattak a háziak. Karcsi ígéretet is tett, mert Karcsi mindent meg szokott ígérni, de mint megannyiszor, most sem tartotta be. Egyszerűen azért, mert ő soha nem csinálta azt, ami a kötelességei közé tartozott, így a kivégzést, kivégző híján, bizonytalan időre elnapolták, éjszakára viszont bezárták az óvóhelyet és szabadjára engedték Mocskost. Ügy látszik, a kutyamennyországban másképpen határoztak sorsáról... A másik szenzáció a kis zsidólány esete volt. Tulajdonképpen nem is zsidó, hanem román lány volt, s miután román volt, nem volt zsidó, hanem külföldi — s ezért abban az utcában lakhatott, amelyikben akart. Illetve, ahol a papája és a mamája lakást béreltek — miután a lányka még csak tizenkét tavaszt látott életében. Hogy a román nemzetiségű papa s mama miért boldogították jelenlétükkel, ezekben a különös napokban, éppen Budapestet, azon a kislány nem törte a fejét, játszadozott a Forint utcai gyerekekkel, mintha nem lett volna se zsidó, se román, csak éppen — gyermek, mint a többi. Történt egy napon, hogy a szülők elmentek hazulról, nem tudni, hova, kislányukat pedig, a szép feketeszemű Ileanát, a cselédlányra bízták, mindkettőjüket pedig a „jó- szerencsére”, — amire, mint utóbb kiderült, szükség is volt. Ileanának nem tetszett a kettős felügyelet és elhatározta, hogy kifog rajtuk. Miután más mód erre nem kínálkozott, az erkélyről kézjelekkel felhívta az utcán játszadozó két barátnőjét, a házmesterék nyolcéves Zsuzsikáját meg a szomszéd suszterék tízéves, vézna Pirijét. A kislányok el is fogadták a román-zsidó Ileána meghívását, s a Terka leányzó ajtónyitására bevonultak a szobába. Eddig nem is történt hiba. A baj csak délután hat órakor kezdődött, amikor a suszterné kezdte számba venni csemetéit és kiderült, hogy a tízéves Piroska hiányzik. S vele együtt a házmesterék nyolcéves Zsuzsija is. Nagy nyomozás indult és a szálak elvezettek a tizenkét éves Ileanához. Ott találtak „eszméletlen” a két kislányra. Nosza, riadalom, rendőr, orvos, mentő... Gyilkosok! Segítség!... A Forint utca mozgósítva, lárma, izgalom, fenyegetőzés, pogrom-hangulat. A cseléd, ki se román, se zsidó, hanem fajtiszta magyar volt, a meglincselés elől a fürdőszobába bújtatta a tizenkétéves gonosztevőt. — Majd a rendőrségnek kiadom — mondta. — Addig pedig senkinek semmi köze hozzá. Én pedig nem tudok semmit, mert én vasaltam a konyhában és nem volt időm benézni a gyermekekhez. Ileana egykedvűen és kábultan ült a fürdőkád szélén. A kapu előtt egyre nőtt a tömeg és az izgalom. — Agyon kell ütni! Pusztuljon! De a fajtája is! Halál a zsidókra! jött a mentő, jött az orvos, jött a rendőrség. — Mit adtál a gyerekeknek, kislány? Ileana hallgat. — Mit csináltál a gyerekekkel, te cafat? Ileana hallgat. Az orvos a két kislányt beviteti a másik szobába és gondterhelt arccal megy utánuk. Tovább folyik a kihallgatás. Ileana hallgat. A férfiak fenyegetőznek, az asszonyok kezüket tördelik, a rendőrök a fülük tövét va- kargatják. Ileana hallgat. Mikor az orvos visszatér, minden szem feléje fordul. Van is rá okuk. A becsületes, nyíltképű fiatalember arca csak úgy ragyog a nevetéstől. Talán még a szeme is könnyezik belé. Ileana őt nézi szép gyermekszemével, de hallgat. A doktor bácsi letörli könnyeit, megfogja Ileana kezét, két térde közé vonja a kislányt, azután jóságos hangon megkérdezi: — Nos, hol van az a méreg, amit ittatok?
