Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - Tóth László: Levél Kedvesének ...

értelemmel s akarattal befogni képesnek bizonyul? Pesten voltam a minap, ott születtem, mint tudod te is,

drága Magdám, s mikor visszafelé átléptem a határt, mert a határokat és

a mértéket már megtanultuk, csak valahova tartozni kell még megtanulnunk, hidd el, fölsóhajtottam: megérkeztem, itthon vagyok! Mégis miféle itthon-lét, miféle itthon-lét mégis e késve-késő férfikorban, hol egy Duna-parti fűzfához, esetleg a rákoskeresztúri réthez vagy a Homokos-parti bodzafákhoz kényszerülök mérni mindent?

Minden HELYSZÍNRE

elviszlek majd:

a keresztúri réten,

mögötte, ha jól emlékszem,

temető volt, iskola épült azóta,

és a Homokos helyén is épült egy. Mennyi

nemzedék, ú, mennyi nemzedék rétegződik mindenre,

mondom olykor magamban, mi én voltam, s miből

vers lehetett egykoron! És most, most mire

alapozzak? Hiszen, ismétlem, az alapozás

igénye és igényessége volt és marad

számomra mindig a legfontosabb.

Nincs más utam, mint utakat keresni. Az örök-lényeg úgyis megkerülhetetlen: nyelvem a nyelv vérének ritmusában lüktessen, a nyelv tüdejével lélegezzen, a nyelv zsigereivel dolgozzon: zsoltáros nyelvem, himnikus nyelvem, balladás nyelvem, sirató-vigadó nyelvem, nyelvem-anyanyelvem, teremtődjék!

Üljük körül az olajkályha tüzét: dolgos órákban és dolgos napokban magam is megfáradok.

Megfáradok: ha tagadnám, észrevennéd-e? A szív kopott?

A vér irama lassult? A ROSSZ és a JÓ tudása, avagy egész egyszerűen csak a dolgok közt KÜLÖNBSÉGET TENNI TUDÄS az okozója? És ha tudás, tudás-e egyáltalán? Tudás-e vagy puszta kényszerűség elébe állni a dolgoknak? Lázadás?

Érdem? Forradalmár-tartás? Az én tartásom a létezésem. Mégis, ha jönnél, alig-sejthetőn, de nem-sejtelmesen, ha itt lennél, egyetlen karcolás nélkül, de teljes-létezésben, vajon mit tennék az asztal megkopott lapjára? Néhány lobogó s néhány csöndesen izzó történetet? Ha tenném, az enyéimet tenném-e? Enyémek-e valóban: a RÉSZ-EGÉSZBŐL kiragadhatok?